Hirdetés
Négy polgármester gyalog megy fel Pestre PDF Nyomtatás E-mail
2012. Február 03. Péntek, 08:00

 

parlament02Négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere azt tervezi, hogy a megye öt lakosával együtt gyalog indul el Miskolcról a fővárosi Kossuth térre, a Parlamenthez a február hatodikán. A tizenharmadikai ülés kezdetére oda akarnak érni.

Az egyhetes túrán részt vesz Alsógagy és Ricse szocialista, illetve Beret és Szikszó független településvezetője. Velük tart két-két munkavállaló és munkanélküli, valamint egy védőnő. Az MTI-hez az MSZP útján eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: „munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért” – adta hírül a hirado.hu.

Úgy fogalmaznak, mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott. Ezért személyesen akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira. Mint írják, az „élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára”, az őket körülvevő világ sokkal rosszabb, mint ahogy azt a televízióban bemutatják. „Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz” - fogalmaznak. A kormánypárti képviselőket a választások óta nem látták, ezért abban bíznak, hogy a parlamentnél találkozhatnak velük, és akkor meghallgatják a véleményüket is.

A kezdeményezés elindítói levelükben másokat is csatlakozásra buzdítanak a 3-as főút vonalára tervezett gyalogtúrájukhoz. Hangsúlyozzák, hogy a szélsőségeseket, így például a Jobbik tagjait nem látják szívesen.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 róka 2012-02-12 23:10
Szép volt a Tállai akciója, igazán előremutató hozzáállás!. Van itt munka bőven, és az arányos adó mindenkit elég pénzhez juttat. Tényleg, minek is ez a sok demonstárció: aki éhezik, az nem olvas újságot, vagy bedől a nemzetközi baloldal áskálódásának.
Idézet
 
 
+2 #1 A köz szolgája 2012-02-03 19:30
Minden tiszteletem a kezdeményezőkke l, egyetértek velük, és szorítok értük. Bár most talán semmit sem fognak elérni, de egyszer a hatalom is kinyitja a szemét, és szembesül a valósággal.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hírek hozzászólásai

  • Ez egy picit furcsa hogy mostanában ahol választások vannak mindig a f... Tovább...
  • Remek példa, a nemzetközi vonalakon is kormányunknak ajánlott, az inte... Tovább...
  • Bizony, nem erről volt szó. Nemcsak adótémában, hanem másban sem. Tovább...
  • Mindig csak új adók, növekvő adminisztáció! Nem erről volt szó. Tovább...
  • Valószínűleg nem érti a kormány ezt a foglalkoztatási formát. Nem vicc... Tovább...
  • Teljesen jó kezdeményezés. Elképesztő,hogy bedeszkázott kirakatok rond... Tovább...
  • Kedves Adófizető! Hamarosan megnyugodhatnak . Az irány az, hogy közel ... Tovább...
  • Érthetetlen a lassúság. Kiírások halasztódnak, módosulnak, lassú az el... Tovább...
  • Ez a cikk nagyon jól tükrözi a mai magyar önkormányzatisá got: Mohácso... Tovább...
  • Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! Tovább...
  • Nekünk adófizetőknek pedig pénzkidobás a pedagógusok nyári fizetése, ... Tovább...
  • Ha már mindenki ugyanúgy adózik, arányosan, akkor jogosnak tűnik, hogy... Tovább...
  • A Kormány bukása előbb-utóbb bekövetkezik. Csak az a kérdés, hogy add... Tovább...
  • Mindenki szeret csemegézni. Leszedjük, amit elérünk, a felső ágakon me... Tovább...
  • Továbbá másik csavar is van: vagy 3%-os évenkénti kamattámogatás, vag... Tovább...
Hirdetés