Hirdetés
Déryné Programmal utazik vidékre a színház PDF Nyomtatás E-mail
2019. december 23. hétfő, 07:00

fekete peter01A színielőadásokkal eddig rosszul ellátott kistelepüléseket célozza meg minőségi színházi produkciókkal a Nemzeti Színház szervezésében egymilliárd forintból elinduló Déryné Program. A pénzt az előadóművészeti többlettámogatás terhére ítélték oda.

A kultúra mindenkié, nem csupán egy szűk elité, ezért azokhoz is el kell vinni, akik földrajzi okokból nehezen jutnak el színházba – hangsúlyozta a Déryné Program budapesti sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár (képünkön). Mint hozzátette, kultúrstratégiai intézményként a Nemzeti Színházat kérték fel a program lebonyolítására azzal a céllal, hogy a teátrum a legkisebb településeket is bevonja.

Nem konkurenciát akarnak támasztani a vidéki színházaknak: azokat a területeket szeretnék feltérképezni és ellátni, amelyeket a vidéki teátrumok sem érnek el – mondta az államtitkár. A Nemzeti Színház feladata lesz egyrészt a program céljára alkalmas előadások létrehozása és ebből a célból esetleg a társulat bővítése, másrészt a produkciók eljuttatása a kistelepülésekre. Mint arra az államtitkár emlékeztetett, a kistelepülési művelődési házak, kulturális színterek fejlesztése már jó ideje kiemelt célja a kulturális kormányzatnak. Fekete Péter az MTI kérdésére válaszolva közölte: a Déryné Programra az előadóművészeti többlettámogatás terhére ítéltek oda egymilliárd forintot.

Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója elmondta: összesen mintegy egymilliós közönségről van szó, akiket változatos műfajú előadásokkal terveznek elérni a Déryné Program keretében már a következő évadtól. Felidézte, hogy a beregszászi, majd a debreceni színház vezetőjeként is szívügye volt a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre, néhány éve pedig munkatársaival már elvégezték a vidéki színjátszás helyzetének feltérképezését. Több mint száz olyan hely működik Magyarországon, ahol rendszeresen befogadnak színházi előadásokat – számolt be a tapasztalatokról Vidnyánszky Attila, néhány éve konferenciát is szerveztek e helyek vezetői számára.

Vidnyánszky Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a Déryné Program nagyon különböző helyszínekre visz előadásokat a több száz fős művelődési házaktól a szabadtéri színpadokon át az egészen kicsi játszóhelyekig, ezért a kínálat is sokszínű lesz. A Nemzeti Színház nem csak saját produkciókat szerepeltet majd a programban: sok helyről szeretnék begyűjteni az előadásokat, akár határon túli társulatoktól is.

Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere is megszólalt a tájékoztatón: elmondta, hogy a Budapesthez közeli, csaknem 2 ezer lakosú településen nemrég újult meg a kultúrház, amelyet azonban nehéz minőségi tartalommal megtölteni. Ebben nagy segítség lesz a Déryné Program. Tóth Auguszta és Berettyán Nándor, a Nemzeti Színház társulatának tagjai beszámoltak tapasztalataikról: a színészek számára is hatalmas élmény kistelepüléseken játszani, ahol gyakran szinte az egész falu megjelenik egy-egy előadáson.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...