Hirdetés
Kitűzte a nemzetiségi választásokat az NVB PDF Nyomtatás E-mail
2019. augusztus 01. csütörtök, 06:00

nemzetisegi valasztasA Nemzeti Választási Bizottság kedden kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának napjára. A határozat értelmében 2715 nemzetiségi választás lehet az országban október 13-án.

A törvény szerint a nemzetiségi választás időpontját a települési önkormányzati választás napjára kellett kitűznie a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), és azt kellett meghatároznia, hogy az egyes nemzetiségek mely településeken tarthatnak nemzetiségi választást. A nemzetiségi választás kiírása nem jelenti azt, hogy a hivatalos kampány kezdetét vette volna, az a települési önkormányzati választáséval egy időben, augusztus 24-én kezdődik.

Az NVB a határozat mellékletében felsorolta nemzetiségenként azokat a településeket és megyéket, amelyekben kitűzi a nemzetiségi választást, és meghatározza, hogy a jelöltek és a listák nyilvántartásba vételéhez hány ajánlásra van szükség. Országos nemzetiségi önkormányzati választást mind a 13 nemzetiség tarthat. A törvény szerint azokon a településeken lehet nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

Az NVB a 2011-es népszámlálás alapján 2715 választást írt ki, a legtöbbet, 1383-at a roma nemzetiségieknek, a legkevesebbet, tízet a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.

Az NVB a nemzetiségi névjegyzékben szereplők száma alapján meghatározta a településeken megválasztható képviselők számát is. A települési önkormányzati képviselők száma három, ha a nemzetiségi névjegyzékben a választás kitűzésének napján száznál kevesebben szerepelnek, és öttagú a testület akkor, ha legalább százan vannak a névjegyzékben.

A névjegyzékben szereplők száma alapján az NVB meghatározta azt is, hogy hány tagúak lesznek az országos nemzetiségi önkormányzatok. Ezek szerint 15 tagú testülete a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovén és az ukrán nemzetiségnek lesz; 31 tagú országos önkormányzata lesz a horvát és a szlovák nemzetiségnek, 47 tagú pedig a német és a roma nemzetiségnek.

A nemzetiségi választópolgároknak regisztrálniuk kell magukat, ha részt szeretnének venni a nemzetiségi önkormányzati választáson. Regisztrálni személyesen a polgármesteri hivatalokban működő választási irodákban vagy online az ügyfélkapun, illetve a www.valasztas.hu oldalon, továbbá levélben lehet szeptember 27-éig. Aki ezt nem teszi meg, nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.

Bár az NVB kiírta a nemzetiségi szavazásokat, azokat csak ott tartják meg, ahol (a névjegyzékben szereplők számától függően) legalább három vagy öt jelölt indul, és mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár több jelöltet is ajánlhat.

Az októberi nemzetiségi választáson egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást. A területi és az országos nemzetiségi listákra azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok is szavazhatnak, akik olyan településen élnek, ahol a települési választást nem lehet kitűzni, mert nem vallották magukat legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...