Hirdetés
Fogyatékosok önálló életvitelét segítő központ nyílt PDF Nyomtatás E-mail
2018. július 05. csütörtök, 07:00

efoesz csepelÉrtelmi fogyatékos emberek önálló életvitelét segítő központ nyílt a múlt héten Csepelen, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége uniós projektjének első intézményeként.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) érdekvédelmi szervezet húsz szolgáltató központ létrehozására összesen 851 millió forintot kapott, ebből az értelmi fogyatékossággal élő emberek mindennapjait segítő infokommunikációs programot dolgozott ki, amelyet a fővárosi és a megyei segítő centrumokon keresztül valósít meg. Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a budapesti Önálló Életviteli Centrum megnyitóján azt hangoztatta, hogy ezek az intézmények segítséget, támaszt, tehermentesítést jelentenek majd nemcsak a fogyatékos emberek, hanem családjuk számára is. A kormány minden hasonló beruházást támogatni akar, közölte az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy az ÉFOÉSZ 851 millió forintos programja a kormányzat 4 milliárd forintos uniós forrású fejlesztési programjának része, melynek célja, hogy a fogyatékos emberek kommunikációját segítse, valamint azt, hogy a közszolgáltatásokat könnyebben elérjék.

Azt kérték a szervezettől, hogy projektjükkel segítsék a kiváltási programot, amelynek lényege, hogy a nagylétszámú intézetekben élő fogyatékos embereket kislétszámú intézményekbe költöztessék – mondta az államtitkár. Hozzátette: eddig 700-nál többen költözhettek ki lakóotthonokba. A kormány egy elkülönített uniós pályázatból 77 milliárd forintot biztosít a kiváltási programra, amelyben természetes szövetségesként tekint az ÉFOÉSZ tevékenységére.

Az értelmi fogyatékossággal élő embereknek három dologra van szükségük ahhoz, hogy ugyanolyan jogokkal élhessenek a közösségben, mint mások - mondta az ÉFOÉSZ elnöke, Gyene Piroska. Ezek között említette a támogatott lakhatást, a gondnokságot kiváltó támogatott döntéshozatal lehetőségét, valamint a választójog biztosítását. A csepeli centrumhoz hasonló központok az ország 19 megyéjében kezdik meg működésüket 2020 januárjáig, és a programba 1200 értelmi fogyatékos embert kívánnak bevonni.

Feladataik közé tartozik az értelmi fogyatékossággal élő emberek és családjuk mindennapi életvitelének támogatása: egyéni esetkezelés, közösségi életvitel támogatása, életviteli workshopok, képzések szervezése, eszközkölcsönzési rendszer működtetése. A program része a fogyatékossággal élő emberek általános felkészítése a digitális eszközök megismerésére, használatára. Ehhez 760 telefont és tabletet bocsátanak rendelkezésre - áll a szervezet sajtóanyagában.

Csepel polgármestere, Borbély Lénárd kijelentette, hogy a XXI. kerület gondoskodó önkormányzat szeretne lenni. Ezért hoztak létre 6 éve az önkormányzat egyik cégén belül egy részleget, ahol értelmi fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű emberek értékteremtő munkát végezhetnek, ma már 70-en. Felidézte azt is, hogy a csepeli polgármesteri hivatal már kétszer elnyerte a fogyatékosbarát munkahely címet, és egyszer az önkormányzat humán szolgáltatások igazgatósága is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...
  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...