Hirdetés
Emlékházat és domborművet avattak Debrecenben PDF Nyomtatás E-mail
2017. október 06. péntek, 06:00

szabo magda emlekhazSzabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár avató beszédében magyar, nemzetközileg is elismert, protestáns írónak nevezte Szabó Magdát, akinek műveit 42 nyelven olvassák világszerte.

Szabó Magda már tíz éve nincs köztünk, de örökségét, hagyatékát, írásait a következő generációk is ápolják majd, ebben segít az emlékház és a dombormű is – mondta Novák Katalin államtitkár. Szabó Magda minden tekintetben magyar író: „az írásaiban ott van a magyar gondolkodás, a magyar táj, minden írásában ott van a magyar emberek viselkedése, (...) a magyar nemzeti karakter”.

Születésének centenáriumán a legolvasottabb francia könyvsorozatban már harmadszor jelent meg franciául Szabó Magda: Az ajtó című regénye, két éve pedig ezt a regényét a The New York Times az év könyvének választotta az Egyesült Államokban, s ez is igazolja, hogy nemzetközileg is komoly sikereket ért el – folytatta az államtitkár. Kiemelte, hogy Szabó Magda írásaiban mindig ott van a női lélek, a női gondolkodás, megjelennek a női szerepek, a női karakterek, és ott van a család mint érték, mint fészek, mint tűzhely, mint erőforrás.

Debrecen polgármestere, Papp László azt mondta beszédében, hogy az a szellemi-művészeti kincs, amelyet Szabó Magda létrehozott és a világra hagyott, nemcsak ízig-vérig debreceni, hanem az egyetemes magyar kultúra örökérvényű része is. A megemlékezés helyszínére utalva megjegyezte: Szabó Magda mindig rajongással és nagy elismeréssel nyilatkozott a Dóczyról, amely „magyarságukban és hitükben elkötelezett, az átlag középiskolásoknál alaposabb tudással felvértezetett lányokat bocsátott útjára”. A jelenlegi Dóczy gimnáziumot is méltatta mint Debrecen oktatási rendszerének mértékadó intézményét: „legfőbb erényei időtállóak, az ott végzett növendékek hitükben erősek, magyarságukra büszkék, tudásuk és értékrendjük szilárd”.

Fekete Károly tiszántúli református püspök örömét fejezte ki, hogy a gimnázium Szabó Magda életművét közkinccsé teszi. A korábbi emlékszobát kinőtte a hagyaték, ezért döntöttek úgy, hogy az iskola udvarán, külön épületben helyezik el az író szellemi és tárgyi örökségének emlékeit, amelyek rendelkezésre bocsátásáért a püspök köszönetet mondott a Református Kollégium múzeumának és Tasi Gézának, a Szabó Magda-hagyaték gondozójának. A püspök megemlékezett arról is, hogy 1985-ben Szabó Magdát egyhangúlag választották meg a Tiszántúli református Egyházkerület főgondnokának, s ezzel ő lett az első női főgondnok a Magyarországi Református Egyházban.

Tasi Géza, a hagyaték gondozója azt mondta, hogy a 15. Matula-napokon, születésének 100. évfordulóján az életéből, munkásságából mindent bemutató, méltó emléket állítottak Szabó Magdának. Az ünnepséget követően a Dóczy gimnázium épületének falán leleplezték Szabó Magda bronz domborművét, majd megnyitották az emlékházat, amelyben Szabó Magda szavai fogadják a látogatókat: „én itt kaptam az életet, a nyelvet, amelyet beszélek, és amelyen a könyveim is szólnak”.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • És nem is fizetik ki!! Sajnos nem, csak ha megszűnik a jogviszony. Ne... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Tovább...
  • A határidőket nézve a nagypéntek és nagyszombat esetében már nem kell ... Tovább...
  • Sok helyen még a jogszabályban rögzített szabadságot sem tudják tárgyé... Tovább...
  • Érdekes, hogy most szükség van a köztisztviselők re, most vagyunk vala... Tovább...
  • Az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartását nem a rend... Tovább...
  • Az ASP rendszer vidéken is ritka csodás dolog. Még több közszolga kell... Tovább...
  • Kedves "Vidéki"! Úgy néz ki, hogy az a cél: ne legyen vidék. Tovább...
  • És erről az ügyfelek is tudnak? Mert itt vidéken az emberek jelentős r... Tovább...
  • A minimálbéren lévő köztisztviselők ennek elmondhatatlanu l örülnek. E... Tovább...
  • Komoly gond van a köz- és kormánytisztvis elői utánpótlással is, mert ... Tovább...
  • Inkább arról beszélgetnének, miért járhatnak át kamu papírokkal az ukr... Tovább...
  • Másnak is megszűnhet a munkaviszonya két évvel a nyugdíja előtt. őket ... Tovább...
  • Sajókápolna Község Önkormányzata is biztosít ingyenes WiFi, valamint U... Tovább...
  • Mert a cikk kifejezetten a legalacsonyabb garantált bérről szól. Mind... Tovább...
Hirdetés