Hirdetés
Harmincszázalékos béremelés a hivatalokban PDF Nyomtatás E-mail
2016. március 07. hétfő, 07:00

latorcai csaba01Örömmel veszi a kormány a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről a bürokráciát csökkentő konkrét javaslatokat –  mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum legutóbbi plenáris ülését követő sajtótájékoztatón.

A kormányzat, a szakszervezeti és az önkormányzati oldal egyeztetésének legfontosabb témája a bürokráciacsökkentés volta plenáris ülésen – jelentette be Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Tárgyaltak az állami tisztviselőkről szóló törvényjavaslatról, hiszen amikor az állam csökkenti a bürokráciát, fontos, hogy azt a munkaterhet, amely ennek következtében megjelenik, motivált és jól felkészült munkatársak lássák el - közölte. Ennek érdekében alkotta meg a Miniszterelnökség az állami tisztviselőkről szóló törvényjavaslatot, amelynek az egyeztetése zajlik, és e folyamat keretében volt lehetőség az alapelvekről tárgyalni a fórum ülésén.

A törvényjavaslat lehetőséget ad a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban foglalkoztatottaknak átlagosan 30 százalékos bérnövekedésre július 1-jei hatállyal, ez a mintegy 11 milliárd forint többletkiadás a költségvetésben rendelkezésre áll. Arról is tanácskoztak, hogy a szenioritás helyett teljesítményorientált elvárásrendszert alakítanak ki a közszolgálatban dolgozókkal szemben – közölte a helyettes államtitkár. Megállapodtak, hogy mind a szakszervezeti, mind pedig az önkormányzati oldal további észrevételeket tehet, ezeket záros határidőn belül eljuttatja az előterjesztőknek, és a kormányzat nyitott a további egyeztetésre, ha szükséges.

Az egyes kormányzati háttérintézményekre vonatkozó kormányzati elképzelésekről is beszéltek. 91 háttérintézményről kell a kormánynak döntést hoznia, és minden esetben három lehetőség közül választhat: változatlan formában tovább működteti az intézményt, illetve jogutóddal vagy jogutód nélkül megszünteti. Az egyik alapelv, hogy a hatósági feladatok a kormányhivatalokhoz kerüljenek, a másik, hogy az átalakításokat követően a korábbi bértömeg 80 százaléka állhat rendelkezésre a jogutód intézményeknél a jövőben. A kormány örömmel vesz a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről további konkrét, a bürokráciát csökkentő javaslatot.

Tárgyaltak a Hauszmann-tervnek a budai Vár fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiről. Ez egyrészt turisztikai, idegenforgalmi fejlesztést jelent, másrészt pedig arról döntöttek, hogy három minisztérium, a Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium a Várba költözik – közölte Latorcai Csaba. A kormány eltökélt abban a tekintetben, hogy további kulturális terek nyíljanak, bővüljön a kulturális kínálat a Várban, nem lehet arról szó, hogy kormányzati intézmény jelenlegi kulturális intézmény helyét foglalja el, így a már eddig is különböző hivatalok által használt infrastruktúrát foglalják el a minisztériumok. A szakszervezeteknek megnyugvást jelenthet, hogy az érintett tárcáknál dolgozók nem kerülnek rosszabb körülmények közé az áthelyezéssel - jegyezte meg.

Fehér József, a fórum munkavállalói oldalának ügyvivője elmondta: komolyan vették azt a felszólítást, hogy „ne balhézzunk, hanem tárgyaljunk”, és régóta vártak a mai egyeztetésre. Az utóbbi időben különböző létszámcsökkentési adatok váltak ismertté, és ezeket nem a sajtóból kell megismerniük, hanem a tárgyalóasztalnál - emelte ki. Úgy látja, most fontos tárgyalássorozatot indítottak el, folytatódnak az egyeztetések. A most megismert állami tisztviselői törvényjavaslattal kapcsolatban több fenntartásuk is van, nincsenek meggyőződve arról, hogy valóban szükség van erre a törvényre, a béremeléshez nem feltétlenül kell új törvényt alkotni, s nemcsak a járási hivatalokban dolgozókat kellene érintenie a bérfejlesztésnek, hanem a teljes kormánytisztviselői kört. A bürokráciacsökkentéssel egyetértenek, fontos, hogy legyen egy átlátható szervezetrendszer, de azt kifogásolják, hogy innen akár 6-8 ezer ember munkát keressen, az elbocsátásuk „biztos, hogy nem szerencsés”.

A fórum önkormányzati érdekvédelmi szövetségi oldalának képviselője, Lipők Sándor azt mondta, az önkormányzati oldalnak nincs ellenvetése, megértik az átalakítás okait, szükségét, és üdvözlik a béremelést, de kifogásolják, hogy a köztisztviselőknél nincs napirenden.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
-1 #2 németh margaréta 2016-06-30 16:07
németh margaréta vagyok 37 éves önkormányzatnál dolgozók fizetését is megkéne emelni és akik az önkormányzatnak dolgoznak annakis meg kéne emelni fizetését mert ötven ezert keresnek
Idézet
 
 
+17 #1 Ésmi? 2016-03-08 11:15
Már ideje volt! Azonban az önkormányzatok esetében az ott dolgozó köztisztviselők nem állami alkalmazottak? Róluk nem szól a tervezet! Miért?
8 éve nem nyúltak a bérükhöz!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Na végre! Ezt már 5 évvel ezelőtt kellett volna megtenni. Basáskodó építéshatósá... Tovább...
  • Ahol nincs pénz, ott nem kell önkormányzatosd it játszani. Tovább...
  • "Kedves" Városi! Tájékoztatlak, hogy az önkormányzati köztisztviselők is állami ... Tovább...
  • "Valódi kötelék"? Kizárt dolognak tartom. Esetleg azoknál a hivataloknál, ahol a... Tovább...
  • Vidéki! Miért nem hőbörögsz a nagytudású önkormányzati képviselőknél a béremelés... Tovább...
  • Politikusok figyusz - lehet itt akármilyen program, ha nem lesz ügyintéző aki el... Tovább...
  • a mi tekepűlésűnkön ugyan ez a hejzet és még mindegyik kéviselö testvérek és ugy... Tovább...
  • Kezdik visszaadni azokat a feladatokat, amit néhány éve központosította k? Tovább...
  • Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mo... Tovább...
  • Ez hányadik átszabás 2010. óta? A sokadik, mert nem működik a rendszer. Miért ne... Tovább...
  • Ha a párbeszéd híve lenne, már régóta intézkednie kellett volna a szociális terü... Tovább...
  • Nehogy már a szülő vagy az óvodapedagógus - aki ismeri a gyereket tetőtől talpig... Tovább...
  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...