Hirdetés
Létszámstop nélkül sem lesz jobb a helyzet a közigazgatásban PDF Nyomtatás E-mail
2019. december 04. szerda, 09:00

iroda2Megszűnt a közigazgatási létszámstop, de a terület folyamatos átszervezései egyre rosszabb helyzetbe hozzák a hivatalnokokat.

Már nincs hatályban a központi közigazgatásban november 6-tól felvételi tilalmat elrendelő kormányhatározat – erősítette meg a Népszava érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Azt azonban változatlanul nem lehet tudni, miért volt szükség egyáltalán az idén már harmadszor elrendelt létszámzárlatra. Erre a kérdésre ugyanis mindössze annyi választ adtak: az „intézkedés hatását kiértékeljük, ez folyamatban van”.

A múlt hónap közepén Gulyás Gergely arról beszélt egy kormányinfón, hogy a választások után átalakult önkormányzati hivatali összetételt akarják felmérni, de a területen dolgozó szakszervezetek szerint sokkal inkább a kormányhivatalok újabb létszámleépítéséhez akart a kormány tiszta képet kapni, amikor az utóbbi hetekben arról faggatta a tisztviselőket, ki készül nyugdíjba, netán ki gondolkodik másfajta karrierben.

A kormányhivatali dolgozók szerint a felmérésnek nincs sok értelme, hisz aki tehette, már otthagyta ezt a munkát, ráadásul az év elején, majd márciusban is csökkentették a kormányhivatalok engedélyezett létszámát, miközben a szakemberhiány miatt kormányablakokat kellett bezárni. Papírt ugyan még nem láttak a 2020 januárjától engedélyezett hivatali létszámokról, de informátoraink szerint a folyosókon az a hír terjed, hogy újabb létszámcsökkentésre készül a kormány valamennyi kormányhivatalnál.

Mindeközben a parlament előtt fekszenek azok a törvénymódosító javaslatok, amelyek hosszú távon a mostaninál sokkal hátrányosabb helyzetbe hoznák a kormányhivatali dolgozókat a kormányzati igazgatásról szóló, egy éve elfogadott törvény (Kit.) rájuk történő kiterjesztésével. Az indoklás szerint maguk a dolgozók kérték, hogy egységes szabályozás vonatkozzon a minisztériumi és kormányhivatali dolgozókra, de a szakszervezetek ezt finoman szólva is kétségesnek tartják. Aligha akad ugyanis olyan ember, aki kevesebb fizetett szabadságot és a kiszámítható előmeneteli rendszer megszüntetését követeli.

Agg Géza, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke önmagában azt is elképesztőnek tartja, hogy az egyéves Kit.-hez máris 100 oldalas törvénymódosítást terjesztett be a kormány, a járási hivatalok, a megyei kormányhivatalok működését átszabó javaslatokkal együtt majdnem 250 törvényt érintenek a változások. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete (TBDSZ) vezetői részletesen is összegezték a kormányhivatali dolgozókra és így áttételesen az ügyfelekre váró hátrányokat.

Ez utóbbi szempontból az egyik legfontosabb változás, hogy a módosítások elfogadása után nem kötik semmilyen közigazgatási képzettséghez az új dolgozók felvételét, s azt sem várják el, hogy közigazgatási képzésen vegyenek részt, viszont sokkal szabadabban lehet majd őket más feladatra átirányítani, mint amit az eredeti kinevezésük alapján végezniük kellene. „A gyárakban, a szalag mellett dolgozó betanított munkások munkahelyeit cserélgetik így” – szól a felháborodott hangú szakszervezeti értékelés.

(Propeller.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+19 #1 Vidéki 2019-12-04 09:05
Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mondanak fel. Kormányablakok zárnak be vagy ki sem nyitnak, mert nincs 1 dolgozó sem, aki ellátná a munkát.Több ezer ember hiányzik a közigazgatásból , mert elegük van a folyamatos - és értelmetlen - átszervezésből, a *** fizetésből, meg abból, hogy levegőnek nézik azt a dolgozót, aki elvégzi a munkát. Ez már csak rosszabb lesz.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők esetében már lezárultak - az idén sem kapnak bé... Tovább...
  • Tényleg, rájöttek, hogy nem kellene padlóra küldeni az önkormányzatoka t?! Ugyan... Tovább...
  • ...ismét egy vicckategóriás. A kolléga márc. 1-től átkerül az új helyre. Nadenin... Tovább...
  • ..olyan jó a hangzása mindennek! Tovább...
  • Tessék mondani, az önkormányzati dolgozókat mikor fogják emberszámba" venni? ...... Tovább...
  • Helyes! El kell venni mindent, amit egy önkormányzat megteremtett és amit a sajá... Tovább...
  • Ilyen kártékony ember kevés van széles hazánkban. Először a kamara kötelező pénz... Tovább...
  • Pótcselekvés. Minden kormányablakban legyen kormánytisztvis elő! Na ezt már nehe... Tovább...
  • Nekem is lenne ötletem a kamarai hozzájárulás megszüntetésérő l! Tovább...
  • Nesze neked rezsicsökkentés ! Valakinek állni kell a cehhet! Tovább...
  • Azt a 300 önkormányzatot kivéve már most is így van! Tovább...
  • ...ismét egy maszlagdumát" olvashatunk! Tovább...