Hirdetés
Hatszáz dolgozó hiányzik a fővárosi kormányhivatalokból PDF Nyomtatás E-mail
2019. július 04. csütörtök, 08:00

ablakMíg a fővárosi kormányhivatalok előtt kígyóznak a sorok, megalázó körülmények közt dolgozhatnak azok a kormányhivatalnokok, akik a munkaerőhiány pótlására, sőt gyakorlatilag a fővárosi ügyfélfogadás összeomlásának megakadályozása érdekében jöttek sürgősen Budapestre. Vidéken mintegy 4000 ember hiányzik a területi közigazgatásból, csak Budapesten több mint 600 dolgozói hely áll üresen. Gulyás Gergely szerint 35, Budapestre hozott dolgozóval megoldották a problémát.

Az tény, hogy nagyjából 600-an távoztak a fővárosi kormányhivatalból, nagyjából ennyien hiányoznak. De ez csak egy átmeneti időszak – mondta Gulyás Gergely az Index kérdésére a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter rögtön úgy folytatta, hogy azért átmeneti időszakról beszélhetünk csak, mert 700 ügycsoport el fog kerülni a kormányhivataloktól. Szerinte a jelenlegi munkaerőhiányt orvosolták egyfelől azokkal, akik „önszántukból jöttek Budapestre”, de az átmeneti időszakot követően nyugdíjas munkavállalók bevonásával is szeretnék enyhíteni a területi közigazgatási létszámhiányát.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+9 #3 volt kormánytisztviselő 2019-07-09 10:22
Nagy a baj. A létszámstop és a felmondások után még maradó tisztviselők egyszerűen nem győzik a rájuk háruló terheket. A munkaidő már rég nem nyolc óra. A háttérmunkára alig marad idő, túlórázni kell. Az ottmaradt "rabszolgák" már a saját munkájukat sem győzik elvégezni, nemhogy betanítani az újonnan érkezőket, akik sok esetben az utcáról jönnek be, még közelről nem láttak közigazgatást. A spirál beindult, egyre többen és többen lesznek, akik felállnak, és a közigazgatás közelébe sem mennek többet. Az ügyfelek idegesek és türelmetlenek, jogosan, a tisztviselők nemkülönben. A beígért béremelés sehol, a törvényben előírt szabályzatok és a támogatási rendszerek szintén sehol. Eddig csak ígéreteket kaptunk, már nincs mire tovább várni.
Idézet
 
 
+9 #2 gczeg 2019-07-04 09:37
IDEJE LENNE MÁR FELÉBREDNI MINISZTER ÚR!!!
Idézet
 
 
+10 #1 Tisztviselő 2019-07-04 09:17
600 fő hiányzik a fővárosi kormányhivatalb ól és ezt a 600 főt 35 vidéki tisztviselővel sikerült helyettesíteni? ! Ezt meg hogy csinálták? 1 vidéki 20 ember helyett dolgozik, ez még viccnek is gyenge. Ja és ezt a 35 vidéki tisztviselőt ki helyettesíti ott vidéken, gondolom a többieknek ennyivel többet kell dolgozni. A fővárosi és a vidéki közigazgatás is a halálán van, azonnali béremelést, létszámemelést vagy vége a dalnak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...
  • A 38.650,-os illetményalapot kellene emelni, hogy jelentsen is valamit a béremel... Tovább...
  • Azonnali, legalább 50%-os béremelést az önkormányzati köztisztviselők nek!!! Az ... Tovább...
  • "A rendszerváltás egyik legfontosabb és talán az egyik legsikeresebb vívmánya az... Tovább...
  • Furcsa hogy ezek a polgármesterek megússzák a börtönt.egy kis pénzbünti aztán jó... Tovább...
  • Szociális ágazat - elfelejtett ágazat. Persze elfelejtett ágazat még a közgyűjte... Tovább...
  • A magyar minimálbér még itt Kelet-Európában is kevés, már a románok is leelőznek... Tovább...
  • A magyar falu legnagyobb problémái - nincs munkahely, nincs a helyi lakosság igé... Tovább...
  • A közfoglalkoztat ásban érettségivel és esetleg felsőfokú képesítéssel rendelkez... Tovább...
  • Akkor gondoljunk egy kicsit a szakképzettségg el rendelkező közfoglalkoztat otta... Tovább...
  • Van aki szívesen dolgozna a közigazgatás területén végzettséggel. Gondoljunk a s... Tovább...
  • A közmunka programot csak olyan helyen szabadna csinálni, ahol valóban szinte az... Tovább...
  • Én a jó adatszolgáltató pályázaton nyert összegből bruttó 142 000 Ft-ot kapok. A... Tovább...