Hirdetés
BMW-beruházás: gőzerővel vásárolják a földeket Debrecenben PDF Nyomtatás E-mail
2018. október 08. hétfő, 09:00

foldA debreceni önkormányzat megkezdte azoknak a területeknek a felvásárlását, ahol a BMW-gyár épül majd.

Az önkormányzat végére ért a tárgyalásoknak, és már csak néhány gazdával nem tudott érdemben kommunikálni, mondta el Papp László a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Piaci áron veszik a földeket

Debrecen polgármestere hozzátette: most kötik az első adásvételi szerződéseket, a tranzakciók „normál piaci áron” történnek. Azoknak a gazdáknak, akik tovább szeretnének gazdálkodni, földcserét kínálnak fel. Számukra 300 hektáros, azonos minőségű cserealapot biztosítanak.

A városnak a következő év végéig kell a területet előkészíteni és alkalmassá tenni az ipari hasznosításra. Erre és a felvásárlásokra az önkormányzat 44 milliárd forint hitelt vesz fel.

Harmadával növelnék a diáklétszámot 

A polgármester a munkaerőhiányt firtató kérdésre azt mondta: oktatásfejlesztési programot indítottak, és a húszas évek elejére harminc százalékkal növelnék a diáklétszámot. Szerinte ezzel hosszútávon is tudják majd biztosítani a munkaerőigényt. A városban ötezer új munkahely jött létre az elmúlt öt évben.

Papp László végül beszélt arról is, hogy augusztus végén letették a Debreceni Nemzetközi Iskola alapkövét. Itt elsősorban a külföldi szakemberek gyerekeinek az oktatása folyik majd angol nyelven.

A debreceni BMW-beruházás hátterével foglalkozó anyagunkat itt olvashatják. A magyarországi német befektetések hátterével foglalkozó háttéranyagunk pedig itt érhető el.

(Privátbankár)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • Hi. I see that you don't update your page too often. I know that writing posts i... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...