Hirdetés
A kormány azt vallja, hogy létezik közjó PDF Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 07. csütörtök, 07:00

trocsanyi laszlo01A kormány értéket tulajdonít mindannak ami közös, a köz érdekét szolgálja – mondta az igazságügyi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Hangsúlyozta: a kormány nagy figyelmet fordít a felsőoktatásra, annak kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülésére.

Az állam nagy hangsúlyt helyez a szakemberképzésre. Ezt jelzi az életpályamodell, amelynek köszönhetően biztos életútra számíthatnak azok, akik a köz szolgálatát választják – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter tanévnyitó beszédében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közönségének. Szavai szerint fontos az államtudományok magas szintű ismerete a köz érdekében dolgozók esetében, a NKE-nek pedig egyre erősödő szellemi kisugárzása van. Ez a kormány azt vallja, hogy létezik közjó, és nélkülözhetetlen az állam fokozott szerepvállalása – mondta. Azzal zárta, hogy amikor Európa nagyvárosaiban sok száz halálos áldozatot követelnek a terrorcselekmények, előtérbe kerül a közbiztonság és a fokozott határvédelem, de a közjó része a közvagyon, a közerkölcs és a közszolgálati etika is.

Az egyetem rektora, Patyi András az ünnepségen büszkén számolt be arról, hogy az NKE-n csaknem 80 év után újraindul az önálló államtudományi doktori képzés. Továbbá köszönetet mondott az Országgyűlésnek, a kormánynak és személyesen Orbán Viktor miniszterelnöknek az egyetem új, modern Üllői úti kampuszáért. Mint mondta, az egyetem fizikai és szellemi környezete állandóan gyarapszik.

Az NKE ünnepélyes tanévnyitóján részt vett többek között Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és Boross Péter volt miniszterelnök is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Rohadjanak meg!!! Az önkormányzati dolgozók bérét 10. éve nem emelik, egy középf... Tovább...
  • . . . Az önkormányzati dolgozó meg legyen boldog a 180 párezres bruttójával(!!! ... Tovább...
  • Az az orvos, aki az alapellátásban háziorvosként szeretne dolgozni közalkalmazot... Tovább...
  • Bizony ez óriási probléma, és sajnos egyre csak nő a betöltetlen háziorvosi prax... Tovább...
  • És vajon a jegyző, mint olyan marad-e? Az önkormányzatisá got lehet máshogy is k... Tovább...
  • Arról nem beszélnek, hogy mi lesz a kis önkormányzatok hivatalaival! Lesz összev... Tovább...
  • Be kell látni, ha nem ülnek polgármesterek a parlamenti patkóban, akkor a telepü... Tovább...
  • A mindenkori politikai vezetésnek azt kellene tudomásul vennie, hogy a település... Tovább...
  • Tisztelt "Agglomerációs csőcselék"! Amit ír abban sok az igazság, de azt is nézz... Tovább...
  • Én nem aggódom. Ez most világszerte jelenség, kiürülnek a falvak, visszaveszi ma... Tovább...
  • Nevetséges ez a folyamatos hátramutogatás, "emúttnyócév" ami már "emútt 10" lett... Tovább...
  • Ha a kormány nem tud a falvak 20-30 km-es körzetében normális munkahelyet biztos... Tovább...
  • Ez egy választási ígéret volt mint a 12000 Ft fűtéstámogatás amelyből az ügy jel... Tovább...
  • https://www.hirstart.hu/hk/20180619_igy_valtozna_meg_jovore_a_cafeteria-rendszer... Tovább...
  • "ehelyett inkább külföldre mennek, mert önállóan képtelenek megteremteni az első... Tovább...