Hirdetés
Közmunkásokat érintő alkotmánybírósági döntés PDF Nyomtatás E-mail
2017. november 10. péntek, 07:00

alkotmanybirosag02Megsemmisítette a közfoglalkoztatottakra vonatkozó, álláspontja szerint diszkriminatív, a magánszférát szükségtelenül korlátozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozatában.

Alkotmánybírósági eljárást kezdeményező indítványában Székely László ombudsman a többi között azzal érvelt: hátrányos megkülönböztetéshez vezet, hogy a vizsgált törvény szerint három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki nem tesz eleget a lakókörnyezete rendben tartására vonatkozó önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségének. Az alapvető jogok biztosa szerint sérti a jogállamiság követelményét a közfoglalkoztatottak más munkaviszonyban állókhoz képest hátrányos megkülönböztetése, az pedig a diszkrimináció tilalmába, az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, hogy ennek a megkülönböztetésnek nincs ésszerű, alkotmányos célja.

Az Alkotmánybíróság a közfoglalkoztatási jogviszonyról megállapította, hogy atipikus munkaviszony, amely funkcióját illetően a szociális rendszerhez kapcsolódik, azaz a szociálpolitika és a foglalkoztatáspolitika metszéspontjában helyezkedik el; munkateljesítményhez kötött szociális ellátás. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, diszkriminációt idéz-e elő az álláskeresők között, hogy a közfoglalkoztatottaknak a törvény munkavégzésen kívüli feltételeket is előír, vagyis megállapítható-e, hogy a szabályozás egy csoportot kedvezőtlen helyzetbe hoz.

Az Alkotmánybíróság határozata rögzíti, hogy a közfoglalkoztatottak többnyire a legkiszolgáltatottabb réteghez tartozó, nehéz anyagi helyzetben lévő, a minimálbérnél is kevesebbet kereső emberek. Nincs ésszerű indoka annak, hogy az álláskeresők körén belül kizárólag a közfoglalkoztatottakra vonatkozóan különleges életvezetési szabályokat írjon elő a jogalkotó – mondta ki a testület. A vagyoni helyzet szerinti rejtett diszkrimináció esete valósul meg azzal, hogy ténylegesen csak a hátrányos anyagi helyzetben, kiszolgáltatottságban élőkre vonatkozik a munkavégzéstől független, önkormányzati rendeletekben rögzített feltételek teljesítését előíró törvényi rendelkezés.

Az Alkotmánybíróság kiemelte: nem lehet közérdekre hivatkozással az egyén szabadságát, alapjogait indokolatlanul sértő feltételeket előírni. Így ebben az esetben sem fogadhatók el a munkával összefüggésben nem álló, a magánszférához való jogot szükségtelenül korlátozó életvezetési előírások. Ezért alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette a közfoglalkoztatással kapcsolatos 2011. évi törvény több rendelkezését. A megsemmisítés a határozat Magyar Közlönyben történő kihirdetésének napjától hatályos.

Az Alkotmánybíróság határozatának teljes szövege elolvasható a testület honlapján >>

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nem véletlenül nem indul a Nemzet Gázszerelője 2019-ben polgármesternek . Ő már ... Tovább...
  • Ötnapos sztrájk, az már lenne valami! Másból ezek nem is értenek. Muszály lesz m... Tovább...
  • Kikell terjeszteni az állami tisztviselők bérrendszerét a vidéki köztisztviselők... Tovább...
  • Pedig emelés nem várható, max az önkori kap majd több finanszírozást. A sztrájk ... Tovább...
  • Ez a cél. A kérdés, hogy mekkora lakosságszámtól maradhat egy település önálló. ... Tovább...
  • Döbbenet, hogy miért nem értik meg, hogy így a kistelepüléseke n összeomolhat a ... Tovább...
  • Érdemi béremelést a köztisztviselők nek 2018. január 1-től, különben sztrájk les... Tovább...
  • A törvénytervezet szerint csak annak a jogásznak kellene államtudományi képzésen... Tovább...
  • Akkor most az összes jogásznak ezt is el kell végeznie? Persze mellé, akinek nin... Tovább...
  • November 7. Emelés sehol.... Uborka szezon volt ezek szerint. Tovább...
  • Jól hangzik hogy legyen diplomás bérminimum, de akkor esetleg azt is tényleg fig... Tovább...
  • Vártam a kormány válaszát, vagy legalább valami tájékoztatást, hogy mi a helyzet... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó és a polgármesteri hivatalokat működtető k... Tovább...
  • Az állam megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja. Karinthy Frigyes... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó és a polgármesteri hivatalokat működtető k... Tovább...
Hirdetés