Hirdetés
Munkaerő kereslet szerint: jön a rugalmas részszakképzés PDF Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 08:00

cseresnyes peter01A munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, ezen belül a közfoglalkoztatás átalakítását, a munkavállalók mobilitásának és a munkaerőpiac egyensúlyának javítását nevezte a legnagyobb kihívásnak Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Debrecenben.

A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a Nyitok hálózat a munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztéséért című projekt nyitó konferenciáján hangsúlyozta, hogy ugyan szakképzett fizikai dolgozókból van a legnagyobb hiány a hazai munkaerőpiacon, de nincs elég szakképzetlen fizikai dolgozó sem. Hozzátette, hogy a foglalkoztatottság 67-68 százalékos, a 4,1 százalékos munkanélküliség pedig azt jelenti, „közel vagyunk a célhoz”: aki dolgozni akar, az tud is.

Cseresnyés Péter szavai szerint az eddigi kínálatvezérelt szakképzés helyett a keresletvezérelt szakképzést kell bevezetni, ami azt jelenti, hogy szorosabb kapcsolatokat kell kialakítani a munkaerőpiac vállalkozói oldalával. A konferencián bejelentette: kedden benyújtották a parlamentnek a szakképzési és felnőttképzési törvény módosítását, amely a rugalmasabb képzések irányába mutat.

Várhatóan decemberben fogadhatják el a törvényt, amely lehetőséget biztosít majd az úgynevezett részszakképzésre, vagyis adott esetben nem kell egy egész OKF-es szakmát megtanulni, csupán egy-egy modult, amire éppen szükségük van a gazdasági szereplőknek. Később több ilyen modulból felépíthető a teljes szakma. Példával is szemléltette ezt az államtitkár: ha egy vállalkozásnak ívhegesztőre van szüksége, erre néhány hónap alatt ki lehet képezni a munkavállalót, nem kell végigtanulnia három évig az összes hegesztési formát, persze később azokat is elsajátíthatja.

A most induló és az egész ország területén elérhető Nyitok hálózat a munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztéséért projekt lehetőséget teremt arra, hogy azok, akik jelenleg a munkaerőpiaci tartalékot jelentik, minden lehetőséget megkapjanak, hogy előre tudjanak lépni – magyarázta az államtitkár. Megítélése szerint ma Magyarországon 500-700 ezer olyan ember van, aki elhelyezhető lenne a munkaerőpiacon.

Balázs Ákos, a projektet szervező Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért elnöke, a projekt menedzsere elmondta: a Nyitok hálózat megyénként 2-3 nyitott tanulási központot működtet, regionális irodája van Debrecen mellett Balatonfüreden és Kecskeméten. A Nyitok technológia azt jelenti, hogy rövid, 20 órás képzéseket szerveznek, amelyeken azonnal használható, versenyképes tudást szereznek a tanulók. Irodáik tanulási partnerségi kapcsolatokat alakítottak ki a helyi önkormányzatokkal, szakképző szervezetekkel, iskolákkal, kamarákkal, vállalkozásokkal - ismertette megemlítve, hogy képzéseikre 16 és 65 év közöttiek jelentkezhetnek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • Hi. I see that you don't update your page too often. I know that writing posts i... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • http://***ine-c heapbuy.site/ - ***ine-cheapbuy .site.ankor onlinebuycytote c.si... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...