Hirdetés
Üdvözöljük az ETK Önkormányzati Klub főoldalán
Közfoglalkoztatottakra bízzák a népszámlálási adatok bevitelét
2012. április 25. szerda, 06:00

11nepszamlalasA kormány határozata mintegy 274 millió forintot csoportosít át a költségvetésben a Központi Statisztikai Hivatal dologi kiadásaira szánt összegből a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba azért, hogy közfoglalkoztatottak végezhessék a tavaly októberi népszámlálás adatbeviteli feladatait.

 
Egyensúly a hatékonyság és a demokrácia között
2012. április 24. kedd, 06:02

godollo_moszA centralizációnál, a mindenre kiterjedő központi irányításnál sokkal jobban működik a szubszidiaritás elvére épülő decentralizált modell, a többszintű kormányzás, amit a magyar közigazgatás, illetve az önkormányzati rendszer átalakításánál is figyelembe kellene venni – állapították meg a Magyar Önkormányzatok Szövetsége „Többszintű Kormányzás” című nemzetközi konferenciájának résztvevői.

 
A települési kórházak átvételéről dönt a parlament
2012. április 23. hétfő, 06:00

torok_krisztina_drValószínűleg hétfőn lesz a zárószavazása az országgyűlésben annak a törvényjavaslatnak, amelynek értelmében az önkormányzati fenntartású kórházak május elsejével állami kézbe kerülnek - jelentette be a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója, Török Krisztina.

 
Az állam „nagy testvérként" figyel az önkormányzatokra
2012. április 20. péntek, 08:00

lampa_kA kormányhivatali rendszer kiépítésénél szerzett tapasztalatok alapján szinte kizárt, hogy ne jöjjenek létre a járási hivatalok a megadott határidőre - mondta a Napi Gazdaságnak Tarnai Richárd kormánymegbízott. A közigazgatási reform az állam éjjeliőr szerepének vet véget.

 
Védelemre szorul a Hévízi-tó
2012. április 19. csütörtök, 08:00

hevizi_kA környezet és a vízkészlet megóvása nem összeegyeztethetetlen a turisztikai fejlesztésekkel. Fokozottan védik a Hévízi-tavat, emellett a város nemzetközi repteret üzemeltet, új múzeumot adtak át, és megcélozták a gyógyulni vágyó németeket – írja FN24.

 
Helyi példa - Közfoglalkoztatottak nevelik a virágpalántákat
2012. április 24. kedd, 08:15

kovesd_kZajlik a Zsóry területén található, régi városi virágkertészet újraélesztése Mezőkövesden. A terület rendbetétele, az első virágpalánták elültetése, a termesztés elindítása a szociális földmunkaprogram keretében valósul meg.

 
A leghősiesebb város cím átadása
2012. április 23. hétfő, 09:00

szigetvar_kMegkapta a „leghősiesebb város" címet igazoló okiratot Szigetvár: a tavaly őszi parlamenti döntést írásba foglaló díszes dokumentumot Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át Kolovics János fideszes polgármesternek a baranyai városban rendezett szombati ünnepségen – írja az MTI.

 
Régi városképekkel takarják el az üres kirakatokat Budapesten?
2012. április 21. szombat, 06:00

kirakatokRégi budapesti városképek, illetve képzőművészeti alkotások takarhatják el a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakatait; az érintett ingatlanok közös logót is kapnak, amelyen feltüntetik a bérbeadó elérhetőségeit.

 
A Virágos Magyarországért 2012-ben is
2012. április 20. péntek, 06:00

viragos_mo_logoÚjra nevezhetnek az önkormányzatok falu vagy város kategóriában a Virágos Magyarország versenyre, melynek szervezeti hátterét a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja. 2011 győztesei: falu kategóriában Lövő, város kategóriában pedig Százhalombatta, idén a nemzetközi versenyben képviselik Magyarországot.

 
Matt három lépésben
2012. április 19. csütörtök, 06:00

tarnai_richard01A „sóhivatali világ” lezárása fejeződik be, amikor létrejönnek, és működni kezdenek a járási hivatalok. Ezek „mini kormányhivatalok” lesznek, a dolgozók, akik ma önkormányzati állományban vannak, ugyanazt a munkát fogják elvégezni, csak az államtól kapják majd a fizetésüket – ígéri a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője.

 
« ElsőElőző491492493494495496497498499500KövetkezőUtolsó »

491. oldal / 518

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz