banai peter beno01A koronavírus-járvány után a gazdasági növekedés fenntartása érdekében minden eddiginél fontosabb a közös gondolkodás az önkormányzatokkal – jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Banai Péter Benő.

A mintegy 120 helyhatóság 350 munkatársának részvételével zajló egri szakmai seregszemle sajtótájékoztatóján az államtitkár rámutatott: a háromnapos konferencián már nemcsak a válságkezelésről lehet beszélni, de ennek eredményei is láthatók. Magyarország ma az EU azon tíz tagállamának egyike, melyek gazdasági teljesítménye meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet – tette hozzá megjegyezve, hogy a foglalkoztatottak száma is magasabb a pandémia előtti időszakénál.

Mindezek mellett persze vannak még feladatok, látszik, milyen beruházások, fejlesztések szükségesek a magas gazdasági növekedés fenntartásához – fogalmazott. Az eddigiekhez hasonlóan ehhez elengedhetetlen közösen gondolkodni az önkormányzatokkal és fontos megosztani egymással a feladatokat, tapasztalatokat, előre mutató gondolatokat, javaslatokat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország mindennapjait a koronavírus-járvány hatásai és az ezekre adott válaszok határozzák meg. A járvány előtt a gazdaság az unió átlagát érdemben meghaladó növekedési pályán volt, 2014-2019 között átlagosan 4,1 százalékos volt a bővülés, szemben a 2,1 százalékos EU-átlaggal. Joggal lehetett számítani arra, hogy ez a pozitív trend 2020-ban is folytatódik, ám a pandémia mindent felülírt.

Banai Péter Benő szerint a Covid-19 olyan válságot eredményezett, mely világgazdasági szinten nagyobb volt a 2008-2009-es visszaesésnél. Előbbi tavaly világviszonylatban 3,6, míg utóbbi 2009-ben 1,7 százalékos recessziót okozott. Mindez az uniót és így hazánkat is érintette: emiatt át kellett írni a terveket úgy az önkormányzatok, mint a központi költségvetés vonatkozásában. Közös védekezésre volt szükség egészségügyi és gazdasági szempontból egyaránt.

A Magyar Államkincstár elnökhelyettese, Tavaszi Zsolt arról beszélt, hogy a költségvetési, gazdálkodási és adókonferencia kiemelt esemény a szakma számára. Tematikája részben évenként változik, ám a költségvetés, valamint az adóztatás tapasztalatai és a következő év kereteit, lehetőségeit felvonultató blokkok egyetlen ilyen esemény, így a mostani fókuszából sem hiányozhatnak.

Mindezek mellett a mostani háromnapos seregszemle kiemelt témái között lesznek a Vállalati Integrált Gazdálkodási Rendszer (ASP) jövőre záruló bevezetésének, működésének tapasztalatai. A szerdai nap teljes egészében ennek jegyében telik – jelezte. Közlése szerint a csütörtöki zárónapon az önkormányzati helyi adóztatás kerül az előadások és konzultációk célkeresztjébe.

Az elnökhelyettes szólt arról is, hogy az államkincstár az elmúlt időszakban több fontos feladatot is átvett, melyek közül a legmeghatározóbb az uniós pályázatokhoz kapcsolódó közreműködői szerepkör és az otthonfelújítási támogatások lebonyolítása.

Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott a tájékoztatón elmondta: Eger 14. alkalommal adott otthont a konferenciának. Egyben felhívta a figyelmet, hogy az esemény minden résztvevője ugyanazt a célt szolgálja: azért dolgoznak, hogy az önkormányzatoknak, a gazdálkodó szervezeteknek és minden magyar állampolgárnak könnyebbé, egyszerűbbé tegyék az ügyek intézését.

Hirdetés