Egy kormányrendeletben megemelték az önkormányzatoknak a szociális konyhákra adott támogatást, de nem sokkal.

Az önkormányzatok a szociális konyhák működésére eddig évente ellátottanként 67 810 forintos normatívát kaptak az államtól, amelyből az emelkedő élelmiszerárak miatt egyre nehezebben jött ki, hogy az egészségügyi előírásoknak megfelelő, magas tápértékű meleg ételeket állítsanak elő.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöksége egy hónappal ezelőtt egy több miniszternek is megküldött levélben ezért egyebek mellett azt kérte a kormánytól, hogy a központi költségvetés módosításával tegye lehetővé az élelmezési nyersanyagköltségek emelését, „nyújtson kompenzációt a települési önkormányzatok részére a gáz- és villamosenergia, valamint üzemanyag árak emelkedése miatt keletkező többletkiadások fedezetére”.

Mint a Népszava cikkéből kiderül, ez végül egy múlt hét végi Magyar Közlönyben meg is történt, a kormány a friss rendeletben ugyanis mindössze évi 6 ezer forinttal emelte meg a normatívát.

Ez mintegy 8 százalékos emelést jelent, miközben egyes élelmiszerek ennél nagyobb mértékben drágultak, ráadásul a normatíva eddig sem fedezte a kiadásokat.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke a szociális konyhák költségeiről szólva úgy fogalmazott: a kiadások maximum 80 százalékát fedezte a központi pénz, de az általa vezetett Tab esetében ennél is kisebb az állami rész. Bár az étkezést igénylőknek pár száz forintos térítési díjat kell fizetni (Tabon például 200 forintot, de ezt helyi rendeletben határozzák meg az önkormányzatok), az önkormányzatoknak így is mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe, a napi kosztpénz az állami támogatásból és a térítési díjakból ugyanis szintén néhány száz forintra jön csak ki.

Egy átlagos településen, ahol a szociális étkeztetést csak a hétköznapokon szervezi meg az önkormányzat, azzal lehet számolni, hogy 254 alkalommal kapnak ebédet az ellátást igénylők. Az éves szinten 6000 forint töblettámogatás így azt jelenti, hogy az állami segítség mindössze napi 24 forintos emelkedést jelent az év hátralévő munkanapjain.

"A településeknek nyújtott kiegészítő támogatások múlt pénteken megjelent listája azt jelzi, hogy a kormány érzékeli az önkormányzatoknál összegyűlt bajokat, de biztos, hogy a megítélt pénz mindenhol kevés lesz a növekvő kiadások fedezésére" – fogalmazott a Népszavának a hajdúsági Polgár vezetője, Tóth József. A polgármester szerint gúzsba köti az önkormányzatokat, hogy a nyersanyag- és energiaárak, valamint a konyhákon dolgozók bérének emelkedése ellenére nem növelhetik meg a szociális étkezés térítési díjait, ahogy nem emelhetik az ingatlanjaik bérleti díjait sem, miközben a magasabb jövedelemmel rendelkező, tapasztalt munkatársaik azt várják, hogy az ő bérük is növekedjen a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének ütemében. Az összeget nagyon kevésnek tartja minden megkérdezett, köztük Tóth János is. 

(MagyarNarancs)

Hirdetés