sztrajkA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem befejezte a sztrájkot, hanem felfüggesztette. A szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért döntött így, mert hétfőtől csak ügyvezető kormány lesz, amelynek a jogkörei korlátozottak.

„Ez nem jelenti azt, hogy befejeztük, de az új kormány megalakulásáig nem sztrájkolunk, mert ez nem lenne jogszerű, hiszen nincs ellenoldali fél” – közölte álláspontját a szakszervezet, de amint megalakul az új kabinet, azonnal tárgyalást kezdeményeznek, és ha az egyeztetések rövid időn belül nem vezetnek eredményre, akkor folytatják a sztrájkot. Az új tanévnek nem szabad a jelenlegi feltételekkel elindulnia, továbbra is aktuális két szlogenjük: „Ki fog holnap tanítani?”, valamint „A sztrájk alapjog!”

Az ügyvivő kormány nem hozhat érdemi döntéseket. Az alaptörvény értelmében a kabinet megbízatása az országgyűlési választást követően megszűnik, az új kormány felállásáig a régi ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi szerződés kötelező hatályát „nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat”. Ennek értelmében a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel a törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni – mutatott rá a PDSZ.

Ugyanakkor a sztrájkbizottságot nem oszlatják fel, a sztrájkot nem szüntetik be. „Az új kormánnyal, akárki is alakítsa meg azt, a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatjuk a sztrájktárgyalásokat” – írta a PDSZ. Az új kabinet a választás után általában nagyjából egy hónapon belül alakul meg – olvasható a közleményben. Ennek megfelelően a sztrájktárgyalások májusban indulhatnak újra.

Hirdetés