hookA szociális ösztöndíjak pályáztatásának és odaítélésének egységesebb eljárásrendjére vonatkozó ajánlást fogadott el tavaszi közgyűlésén a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

A HÖOK elnökségének és programvezetőinek beszámolója mellett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáján kiemelt témaként szerepelt a felsőoktatási szociális ösztöndíjak helyzete - mondta Budai Marcell szóvivő. Bár a juttatások szabályozására külön kormányrendelet született, az nagy mozgásteret ad az intézmények számára, így jelentős eltérések tapasztalhatók a pályázatok között. Lassan egyéves munka zárult le azzal, hogy a közgyűlés szombaton elfogadta a HÖOK juttatási akadémia nevű szakmai csoport által készített ajánlást, amelynek célja, hogy a felsőoktatási intézmények eljárásai közelítsenek egymáshoz.

A közgyűlésen szó esett továbbá arról is, hogy a koronavírus-járvány után az orosz-ukrán háború bajbajutottjain is számtalan karitatív akcióval segítettek, segítenek a hallgatók. Képviseleteik saját segítő kezdeményezéseik, adománygyűjtéseik mellett több kormányzati projekthez nyújtottak és nyújtanak jelenleg is támogatást. A menekültek számára létrehozott 1818-as infóvonalon és az orvosok számára fenntartott 1812-es tolmácsvonalon ukránul vagy oroszul beszélő hallgatók dolgoznak, csakúgy, mint a humanitárius különvonatokon, ahol hallgatók tájékoztatják a menekülteket.

Murai László, a HÖOK elnöke köszönetét fejezte ki az intézményeknek, melyek segítettek az említett feladatokra alkalmas hallgatók toborzásában - mondta Budai Marcell. Arról is beszámolt, hogy a szombati eseményen bővült a HÖOK külhoni tagjainak száma, miután a közgyűlés támogatta a Vajdasági Ifjúsági Fórum tagfelvételi kérelmét.

Hirdetés