stipendiumperegrinum01Áder János köztársasági elnök és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter átadta az okleveleket a Stipendium Peregrinum ösztöndíj idei nyerteseinek a Sándor-palotában.

Áder János azt mondta: az ösztöndíjasok eddigi teljesítményük, kimagasló eredményeik alapján nyerték el a lehetőséget, hogy a következő időszakban a világ neves felsőoktatási intézményeiben tanulhassanak – mondta az átadáskor a köztársasági elnök. Az ösztöndíjasok olyan kíváncsisággal, szorgalommal, tehetséggel és megismerési vággyal rendelkeznek, amellyel egy ilyen útra érdemes elindulni – folytatta –, és a következő hónapokban közelről tanulmányozhatják mindazt, ami a legjobban érdekli őket. Ehhez a szellemi önerőhöz a közösség a szurkolás mellett az anyagi biztonságot teheti hozzá. „Az álmok megvalósításáért szövetkezik most egyén és közösség” – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a történelmi elődök, akik az ösztöndíjasokhoz hasonlóan tanulni mentek külföldre, munkájuk végeztével sosem csak a diplomájukkal tértek vissza, hanem azzal a késztetéssel is, hogy segítsenek azzal, amit láttak, és hallottak.

Novák Katalin ismertette, hogy idén negyvenhét tehetséges fiatal kezdheti meg tanulmányait a világ legjobb külföldi egyetemein a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal, amelynek célja, hogy a tehetségek anyagi helyzettől függetlenül is lehetőséget kaphassanak. A negyvenhét fiatalnak félmilliárdos támogatást ad a kormány, egy ösztöndíjast 2-22 millió forint közötti összeggel segítenek, idén tíz tehetséges fiatal a Mathias Corvinus Collegiumtól kapja a támogatást. Az ösztöndíjasok közül 34-en idén kezdik meg tanulmányaikat, 13-an pedig már eddig is külföldön tanultak az ösztöndíjjal. A legtöbben természettudományi és műszaki szakokra jelentkeztek, a nyertesek olyan egyetemeken tanulnak majd, mint a University of Cambridge, a Massachusetts Institute of Technology vagy a University of Oxford.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy Magyarországon kiemelkedően tehetséges fiatalok is élnek, őket kormányzati eszközökkel is szeretnék támogatni. Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Tehetség Program, amely évente 300-350 ezer fiatalnak nyújt segítséget tehetsége kibontakoztatásához. Novák Katalin megköszönte a köztársasági elnöknek, hogy fogadta a fiatalokat, mert szerinte ezzel éreztethető velük, hogy az ország számít rájuk a jövőben. Az eseményen részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is.

Hirdetés