A védekezésért felelős akciócsoportok ülése után, még szombat este rövid videóban osztott meg néhány fontos információt Orbán Viktor kormányfő például a járvány várható erősödéséről, az őszi szünetről, az egészségügyi átvezénylésekről és a házi orvosokra vonatkozó szabályok várható változásáról.
Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze.
A videót azzal kezdte Orbán Viktor, hogy a védekezést irányító akciócsoportok áttekintették az elmúlt két hét járványügyi tendenciáit, és ezek alapján megállapította, hogy -Â Felfutás jellemezte az elmúlt két hetet, és ez fogja jellemezni az előttünk álló heteket, illeszkedve a nemzetközi trendekhez.
Jelezte azt is, hogy -Â Október végéig hallgattunk meg előrejelzéseket, és azt mondhatom, hogy a szükséges számú ágy október végéig rendelkezésre áll, az átvezénylés folytatódni fog.