villamosA városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén, ha nem kapják meg az államtól a fővárosnak járó 12 milliárd forintot.

A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, emlékeztetve, hogy várják az államtól a közösségi közlekedésre szánt, törvényben is rögzített idei 12 milliárd forintos normatívát, de egyelőre nem kapták meg.

Járatritkítással nem spórolnának sokat, ezért erősebb „üzenetre”, és drasztikusabb lépésre is elszánhatja magát a főváros vezetése. A főpolgármester-helyettes a lapnak azt mondta, bízik abban, hogy szerda éjfélig megkapják a támogatási szerződés tervezetét, de ha mégsem így lenne, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása.

A városvezetés fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén, de ennek idejéről és hosszáról Kiss Ambrus egyelőre nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mivel a végső döntés még nem született meg a kabinetben. Ehhez a lépéshez nem szükséges közgyűlési felhatalmazás – írta a lap, hozzátéve: a korlátozás mértéke jelentősen függ attól, hogy a kormány mutat-e addig bármiféle hajlandóságot a normatíva megfizetésére.

Hirdetés