Január végéig lehet javaslatokat tenni, mire költsék a pénzt.
Ismét 1 milliárd forintról ajánlott fel a főváros arra, hogy megvalósítsák a budapestiek ötleteit – közölte szerdán Karácsony Gergely a Facebookon.
Azt írta, hogy a tavalyi közösségi költségvetés keretéből jelenleg is folyamatban van 15 ötlet megvalósítása, amelyekről szintén egy budapesti lakosokból delegált zsűri döntött. A főpolgármester azt írta, január 31-ig várják az új javaslatokat.
Az előző 1 milliárd forintból erdők- és közvécék telepítése, ivókutak, kerékpártámaszok, graffitifal, autista szabadidős központ, gyalogátkelőhely és krízisotthon létesül.
A 2020-as keretre 687 ötletet kapott a főváros, a felhívásra a legkülönbözőbb ötletek futottak be. Javasolták például gyümölcsfák telepítését, nudista strand kijelölését, napozóstéget a Római partra, emlékművet a koronavírus áldozatainak, iskolai parkolóhelyek kialakítását, függőágyak elhelyezését a lezárt Szabadság hídon, szociális kempinget hajléktalanoknak, vagy éppen a Hősök tere parkosítását.
(HVG.hu)