egerAz író halálának 100. évfordulója alkalmából Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben – jelentette be a megyeszékhely polgármestere, Mirkóczki Ádám a 10 éves Kepes Intézet ünnepi sajtóeseményén.

Feltett szándékuk, hogy az író emlékének szenteljék idei kulturális eseményeiket – mondta a polgármester –, hiszen „Eger legjobb marketingesét még mindig Gárdonyi Gézának hívják, örökségéért pedig nem lehetünk elég hálásak, így mindent meg kell tennünk azért, hogy méltón tisztelegjünk munkássága előtt”. Rámutatott: fontos, hogy Eger ne csak épített örökségére, hanem az itt alkotó művészek által teremtett szellemi értékeire is büszke legyen.

A város most készülő idei költségvetésében jelentős összeget terveznek elkülöníteni a programsorozatra. A napokban a megyeszékhely művészeti, kulturális és tudományos szereplőivel egyeztetnek a programelemek részletes kidolgozásáról. A tervezésben és a megvalósításban egyaránt meghatározó szerepet szánnak a Kepes Intézetnek. Cél, hogy az elmúlt sikeres nyárhoz hasonlóan idén is pezsgő kulturális élet legyen Egerben – hangsúlyozta a polgármester.

Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott a Kepes Intézet elmúlt egy évtizedét méltatva felidézte: az épület 15 éve még rendkívül leromlott műszaki állapotban volt, ezért az akkori városvezetés pályázatot írt ki felújítására, hasznosítására. A beruházás fő szempontja volt Kepes György életművének gondozása és bemutatása mellett a vizuális kultúra helyi központjának megteremtése. A megújult létesítmény az utóbbi tíz esztendőben országos, sőt nemzetközi jelentőségű programoknak, egyedülálló kezdeményezéseknek adott otthont – folytatta –, szinte minden művészeti ágat felölelve. Emellett kiváló együttműködést alakított ki az egri egyetemmel, ezzel is megkerülhetetlen szereplőjévé vált a város kulturális életének.

Az intézményt működtető civil szervezet, az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért kuratóriumi elnöke, Offenbacher Ferenc az eseményen elmondta, hogy a Kepes Intézetben 2012 óta több mint 60 kiállítást rendeztek, amelyekhez tucatnyinál több, részben többnyelvű könyvet és katalógust is megjelentettek. Emellett koncertek, irodalmi estek, iparművészeti bemutatók, színházi programok, filmklubok színesítették a programkínálatot. „Hiszünk abban, hogy van egy jellegzetes magyar művészet, melyre élő példa Inverziók című tárlatunk, mely egyszerre aktuális és nemzeti” – mondta.

Az idei programok közül kiemelte a Cirkuszművészet világa című tárlatot, a Horváth Művészeti Alapítvány kiállítását, Szász János fotóművész hagyatékának és Horváth László fotóművész alkotásainak bemutatását, Vera Molnár magyar származású, francia médiaművész új tárlatát, a Budapest Art Factory bemutatkozását és Csáji Attila A fény mint kreatív médium című megújult kiállítását. A Gárdonyi-év jegyében tematikus irodalmi esteket is terveznek.

A kuratóriumi elnök közölte továbbá, hogy mivel a megyeszékhely polgármesterétől ígéretet kaptak a város és az intézmény tavaly lejárt közművelődési megállapodásának meghosszabbítására, úgy döntöttek, idén február 1-től október 1-ig ingyenesen megtekinthetővé teszik a Kepes központ kiállításait a Heves megyei lakosok számára.

Hirdetés