m442025-ig befejezik az M44-es gyorsforgalmi út utolsó szakaszának megépítését, így Budapesttől Békéscsabáig teljes lesz az összeköttetés. Az útszakasz csatlakozik majd a Szentkirály és Lakitelek közötti öt kilométeres szakaszhoz – írja az MTI.

Az M44-es út Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Mosóczi László.

Az államtitkár hangsúlyozta: az M44-es gyorsforgalmi út nettó 106,9 milliárd forint összegű fejlesztéssel megvalósuló, 32,2 kilométer hosszú, kétszer két forgalmi sávos utolsó szakasza várhatóan 2025 elejére készül el. Emlékeztetett: a több szakaszban megépülő M44-es út Lakitelektől a békési megyeszékhelyig már az autósok rendelkezésére áll, így jelenleg három megyét kapcsol össze.

A 2019 ősze óta átadott – együttesen 88 kilométeres – szakaszok értéke közel 250 milliárd forint volt. Kitért arra, hogy 2020 tavaszán kezdődött meg, és várhatóan 2024-ig tart a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométer hosszúságú szakasz kivitelezése, kecskeméti visszakötéssel.

Az államtitkár szerint 2025-re valóra válik a békésiek régi álma, hiszen a négysávos M44-esen gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban érhetik el a hazai és nemzetközi sztrádahálózat távolabbi elemeit is.

Jelezte: megkezdődtek a tárgyalások a román partnerrel közösen az m44-es gyorsforgalmi út békéscsabától gyulán keresztül a partiumi nagyszalontáig tartó folytatásáról is.

Az államtitkár kiemelte: a kormány szándéka, hogy bármelyik hazai településről mielőbb, fél órán belül elérhető legyen egy négysávos út.

Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztésiigazgató-helyettese elmondta: az M44-es befejező szakasza csatlakozik majd a jelenleg már épülő Szentkirály és Lakitelek közötti, közel 5 kilométeres szakaszhoz.

Hirdetés