orvos2A kormány rendelete alapján orvosi végzettséggel nem rendelkező vállalkozók is bevásárolhatják magukat az alapellátásba.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden állásfoglalást adott ki, mert aggályosnak tartja a praxisközösségekről szóló kormányrendeletnek azt a részét, amely alapján vállalkozók vehetik át az alapellátás irányítását.

A rendelet ugyanis a társas vállalkozás által tulajdonolt, irányított praxisközösségeknél nem rendelkezik arról, kik és milyen arányban lehetnek tulajdonosok ezekben a cégekben.

Így előfordulhat, hogy a praxisjoggal rendelkező orvos egyszer csak nem tulajdonosa a vállalkozásának, illetve nem szakmai befektető többségi tulajdonos dominálja a szervezetet.

Egy külső pénzügyi befektetőt nem az ellátás javítása érdekel, hanem a költségek csökkentése. Ez a praxisjog szellemiségével összeegyeztethetetlen.

A MOK célja a külső, nem szakmai befektetők kizárása, a praxisláncok kialakulásának megakadályozása, mivel intő példának tartja a gyógyszertárláncok kialakulását, illetve a fogorvosi szolgáltatók működtetését.

A kamara elnöksége arra kéri a döntéshozókat, hogy módosítsák úgy a rendeletet, hogy az egyesült és integrált praxisközösségben

  • csak az abban praktizáló orvos lehessen tulajdonos,
  • egyik tulajdonos se lehessen többségi tulajdonos,
  • egy közösség maximum 10 praxisból állhasson,
  • egy orvos csak egy praxisközösségnek lehessen tagja.

24.hu

Hirdetés