domokos peterTavaly a koronavírus-járvány ellenére is 11,5 millió ügyfél volt a kormányablakokban, közülük több mint 1,3 millióan Pest megyében intézték ügyeiket – mondta Domokos Péter kormányablakokért felelős miniszteri biztos a tököli kormányablak átadásán.

Hétfő óta már 34 kormányablak van Pest megyében – mondta Domokos Péter miniszteri biztos –, a bennük megforduló ügyfelek száma is indokolja, hogy bővüljön a kormányablakok hálózata. A járvány miatt egyre nagyobb hangsúly kerül az online ügyintézésre a kormányablakokban – folytatta –, de ez nem jelenti azt, hogy a személyes ügyintézés háttérbe szorulna. „Az emberek bíznak a kormányhivatalban, a kormányablakokban dolgozó kollégáinkban, és ezt a bizalmat szeretnénk tovább építeni. Célunk, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebb és leghatékonyabb módon el tudja gyorsan és egyszerűen intézni az ügyeit.”

Az országos hálózat bővítésén túl a kormányablakok infrastruktúráját is folyamatosan fejlesztik: Pest megyében a vasútállomásokon kialakított kormányablakok mellett már két mobil hivatali helyszín, vagyis két kormányablakbusz is üzembe állt. A most átadott kormányablakban több mint 2500-féle ügyet intézhetnek az ügyfelek – közölte, megemlítve a családtámogatási, az egészségbiztosítási és a nyugdíj-megállapítási ügyeket. Több megyei kormányablakhoz hasonlóan ez is teljesen akadálymentesített, és a munkaidőn túl is van lehetőség ügyeket intézni.

Azt is elmondta Domokos Péter, hogy a tervek szerint minden okmányirodát kormányablakká alakítanak át a jövőben – ahogy a tököli intézménnyel is történt –, így emelve a hatékonyságot. Még az idén négy okmányirodából lesz kormányablak: Battonyán, Eleken, Harkányban és Újszászon. Kiemelte, hogy idén eddig Mórahalmon, Nádudvaron, Szendrőn, Zalalövőn, Budapest II. kerületében és Vecsésen is átadtak egy-egy kormányablakot, és ezeket még a héten egy villányi átadás követi majd.

A miniszteri biztos mindenkit arra kért, hogy ne hagyja az utolsó pillanatra a veszélyhelyzetben lejárt okmánya megújítását. Hozzátette, hogy több mint hárommillió ilyen okmány van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az országgyűlési választásokat megelőző napon és aznap, vagyis április 2-án és április 3-án is lehet majd megújítani a személyi igazolványokat az okmányirodákban.

Hirdetés