buszok1Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében 60 darab elektromos autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán a közbeszerzési eljárások nyerteseivel a Volánbusz Zrt vezetése.

A BYD Europe B.V. komáromi gyártású járművei Egerben, Győrben, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen, az Electrobus Europe Zrt. Székesfehérváron gyártott autóbuszai pedig ott helyben, Székesfehérváron állnak majd forgalomba idén ősztől kezdve.

A járműveket a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán is bemutatták a meghívottaknak.

A szóló kivitelű, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok üléselrendezéstől függően körülbelül 30 ülő és 45 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, egy feltöltéssel – az időjárási körülményektől, útviszonyoktól függően – akár közel 300 kilométert is képesek megtenni. A légkondicionált járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és vezetéssegítő kamerarendszerrel, valamint USB-töltővel biztosítják az utasok színvonalas és biztonságos kiszolgálását.

A beszerzés összértéke 8,59 milliárd forint, melyből a Zöld Busz Program keretében elnyert támogatás összege összesen 6,52 milliárd forint. Ennek köszönhetően a 60 járműből 12 Székesfehérváron, 13 Győrben, 11 Zalaegerszegen, 10 Szolnokon, 8 Szegeden és 6 Egerben állhat forgalomba.

A BYD Europe B.V. BYD K9UD típusú, valamint a magyar tulajdonú Electrobus Europe Zrt. ELECTROBUS 120.EL típusú elektromos járműveinek zajterhelése jóval alacsonyabb hagyományos, dízelüzemű társainál, károsanyag-kibocsátásuk pedig lokálisan zéró.

A fejlesztés a hat megyeszékhely több mint félmillió lakója számára biztosít magasabb színvonalú személyszállítási szolgáltatást, tisztább levegőt és élhetőbb környezetet: az érintett térségekben évente csaknem 3500 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás. Ez csaknem 2000 autó éves szén-dioxid-kibocsátásának felel meg, tehát ha a közlekedők autó helyett inkább buszra szállnak, akkor ennyivel kevesebb szén-dioxid terheli környezetünket.

Hirdetés