sopronrendeszA korszerű, energiahatékony épületkompexum több rendvédelmi szerv együttes elhelyezését biztosítja.

Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter adta át a 11 526 m² alapterületű ingatlanegyüttest, amelyben a Soproni Rendőrkapitányságot, a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, a Soproni Hivatásos Tűzoltóparancsnokságot, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Nemzeti Védelmi Szolgálat területi kirendeltségeit helyezték el.

Pintér Sándor elmondta: a Rendészeti Integrált Központ megépítésével lehetővé vált, hogy a soproni rendőrség és tűzoltóság munkatársai teljesítményükhöz méltó környezetben, 21. századi körülmények között végezzék mindennapi munkájukat.

A belügyminiszter beszélt arról is, hogy Sopron az elmúlt kormányzati ciklusban "lenyűgöző módon fejlődött". Példaként említette az M85-ös gyorsforgalmi út megépítését, a történelmi belváros rekonstrukcióját, oktatási, egészségügyi fejlesztéseket, valamint a Lőver programot.

Kovács István r. vezérőrnagy, országos gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a mintegy 11 milliárd 293 millió forintból elkészült komplexum területén egyebek mellett mélygarázs, többfunkciós sportpálya, akadálypálya és mászófal található. Az udvaron lehetőség van a tűzoltószerek töltésére, gyakorlatozásra, az épület alagsorában pedig egy 25 méteres, fedett lőtér alapelemeit építették ki, amely a jövőben folyamatosan fejleszthető – tette hozzá a rendőrfőkapitány-helyettes.

Az átadáson - többek mellett - jelen volt dr. Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselő, Papp Károly belbiztonsági államtitkár, dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, valamint dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere.

Hirdetés