Hirdetés
Kiverte a biztosítékot az építési engedély eltörlése
2016. február 23. kedd, 09:00

kerdoAz új építési törvény alkotmánybírósági kontrolljának és hatályon kívül helyezésének kezdeményezését kéri az alapvető jogok biztosától a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Magyar Urbanisztikai Társaság. A jogszabály szerintük ellehetetleníti az építkezések településeken belüli szabályozását, feleslegessé teszi a milliárdos ráfordításokkal elkészített helyi rendezési terveket, és semmissé teszi a szomszédjogokat – írja a greeninfo.

Óriási a bizonytalanság az új építési törvény miatt, ezért a nettó 300 négyzetméter alatti alapterületű lakóingatlanok engedély nélküli építését és a helyi szabályozás jelentős részének figyelmen kívül hagyását lehetővé tevő új építési törvény eltörlését szeretné elérni a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) és a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT).

A két szervezet a napokban levélben fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, amelyben arra kérték, hogy kezdeményezze a törvény alkotmánybírósági kontrollját és hatályon kívül helyezését – tudtuk meg a MUT elnökétől. Körmendy Imre elmondta: lenullázza az önkormányzatok és a városképvédők évtizedes törekvéseit a tavaly decemberben elfogadott új jogszabály, amely lehetővé teszi a bruttó 360 négyzetméter alatti házak engedély nélküli megépítését. Az ilyen építkezéseket az év elejétől csupán bejelentési kötelezettség terheli.

A kötelező engedélykérés eltörlése miatt pedig a helyhatóságoknak ma már semmilyen beleszólásuk sincs abba, hogy az új házak milyen stílusban, milyen anyagokból, milyen kivitelben épülnek, egyáltalán illeszkednek-e a környezetükbe. Így a semmibe vesznek a települések helyi rendezési, fejlesztési tervekbe ölt forintmilliárdjai. A rendelkezés emellett figyelmen kívül hagyja az úgynevezett szomszédjogokat is, miután ma már a lakosoknak sincs betekintésük abba, hogy milyen ingatlan készül a mellettük lévő telken.
Körmendy Imre hozzátette: az új építési törvényt valódi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül, „ötletszerűen” fogadta el az Országgyűlés, ami újabb pofon volt az önkormányzatoknak és az építési szakmának.

A két szervezet a Székely Lászlóhoz írt levélben kiemeli, hogy kétharmados – úgynevezett sarkalatos – törvény tette a települési önkormányzatok feladatává a településfejlesztést és -rendezést. Becslések szerint több tíz milliárd forintot fordítottak a településrendezési tervek kidolgoztatására az építés rendjének meghatározása, a településkép védelme és harmonikus fejlesztése érdekében. A törvénymódosítás azonban – amely bizonyos építkezések esetén a helyi építési szabályzatban meghatározott övezeti jellemzők közül csupán néhány megtartását írja elő – nagymértékben elvonja a települési önkormányzatok alkotmányos jogát, és utólag felülírja a települések szándékait. Az új rendelkezés így sok települési önkormányzat eddigi erőfeszítéseit lehetetleníti el – áll a biztosnak küldött dokumentumban. Az irat megjegyzi: a törvény szerint nem kell megtartani a terepszint alatti építményekre, épületrészekre vonatkozó helyi előírásokat sem. Így a jogszabály-módosítás ismét káoszt teremt a terepszint alatti építkezések terén is.

Vissza akarjuk állíttatni az önkormányzatok építésügyi hatósági jogait az építési törvényben a 300 négyzetméternél kisebb építmények esetében – jelentette be Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke. Az érdekszövetség szerint városképvédelmi szempontból szükséges, hogy ne épüljenek „violaszínű, strandkék és rózsaszín” házak- írta a Magyar Nemzet.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #1 egy építész és főépítész 2016-02-25 10:47
Teljesen egyetértek! Az építész szakma és a települések jogai teljesen el lettek lehetetlenítve.
Egy kisebb város és falvak utcaképének 95 %-ban a lakóépületek a meghatározói! Ezt elengedni?!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...