Hirdetés
Kenőpénz a hivatalban
2020. február 18. kedd, 08:00

korrupcio01Vádat emelt egy járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője ellen autópálya-építéssel összefüggő többmilliós vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az egyik vádlott tagadásban van, a másik beismerő vallomást tett.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írták: a vádirat lényege szerint a járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője egy autópálya-építésben közreműködő cég képviselőjétől négymillió forintot kért a gazdasági társaság által megindított földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért. A főügyészség az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az egyik vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, míg a másik beismerő vallomást tett. Jelenleg mindketten szabadlábon védekeznek, hivatali jogviszonyukat felfüggesztették, illetve megszüntették. A vádbeli minősített vesztegetés a törvény szerint akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az eset kapcsán az ügyészség korábban azt közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben 2018. december 18-án a Központi Nyomozó Főügyészség – a Készenléti Rendőrség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak bevonásával – tetten érte a vesztegetési pénzt átvevő egyik gyanúsítottat, majd az elkövetők lakóhelyén és munkahelyén tartott házkutatás során lefoglalta a kenőpénzt.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...