Hirdetés
Tállai András: közel harmincmilliárd forinttal több jut idén szociális ellátásokra
2020. január 17. péntek, 08:30

tallaiaA tavalyinál közel harmincmilliárd forinttal több pénzt fordít idén a kormány szociális ellátásokra – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Mezőkövesden.

Tállai András egy projektzáró rendezvényen arról beszélt: az elmúlt kilenc évben a kormány komoly eredményeket tud felmutatni a pénzügyi áldozatvállalás terén. A gyermekétkeztetés támogatására 2010-ben 32 milliárd forintot fordított, míg az idei költségvetésben erre már 82 milliárd forint áll rendelkezésre.

A gyermekek otthongondozási díja 2019-ben 100 ezer forintra nőtt, míg ebben az évben további 24 százalékkal emelkedik és a bővülés 2022-ig biztosan folytatódik – tette hozzá, jelezve, hogy a tavaly 15 százalékkal megnövelt ápolási díj 2020-ban további 5 százalékkal lesz magasabb.

Az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt esztendőben szociális ellátásokra összességében közel 200 milliárd forint jutott, erre a területre az idei költségvetésben mintegy 27 milliárd forinttal több forrás van elkülönítve.

A szerdán lezáruló és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósult kezdeményezést ismertetve Tállai András kifejtette: az 2017-ben indult 1 milliárd forintos keretösszeggel és 109 járásban segített nehéz sorsú embereken. A projekt során egyebek mellett élelmiszercsomagokat osztottak és életviteli tanácsokkal is ellátták a 10 ezernél több érintettet – mondta.

A most befejeződőhöz hasonló szociális programok támogatása továbbra is kiemelt kormányzati célkitűzés marad – jegyezte meg, kitérve arra is: a szerdai projektzárón ismertetett munka eredménye igazolja, hogy a kabinet kiemelt céljaival összhangban ezen a területen is sikeresen és hatékonyan lehet felhasználni az uniós pénzeket.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...