Hirdetés
9 hónapja viszik el a szemetet, de nem fizetik ki őket
2020. január 15. szerda, 09:30

nhkvImmáron 9 hónapja úgy szállítja el a szemetet Budapest agglomerációjában fekvő, 20 ezer lakosú Gyömrő városüzemeltető cége, hogy nem kapja meg az érte járó pénzt a megrendelő regionális hulladékkezelő vállalattól.

A piramis csúcsán az állami kukaholding, az NHKV Zrt. áll. Ez szedi be a lakosságtól a szemétszállítási díjat, aztán valamennyit visszaoszt a regionális cégeknek – jó nagy késéssel. A regionális cég jelen esetben a Duna-Tisza Közi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (DTKH), amely alvállalkozóként igénybe veszi a gyömrői városüzemeltetési kft. Segítségét: a szemetet tehát gyakorlatban a helyi cég viszi el, ezért pedig ellenszolgáltatás jár. Pontosabban járna, mert immáron 70 millió forinttal lóg nekik a DTKH – állítja az önkormányzati cég vezetője. Ez kilenc havi díj.

Mivel a gyömrői cég nem tudja tovább ingyen elvégezni a szemétszállítási feladatot, mindenképp további lépéseket fognak tenni. Az ügyvezető elmondta, várnak még pár napot, de ha a DTKH nem kezdi meg a felhalmozott tartozása törlesztését, csődeljárást fognak kezdeményezni a közszolgáltató ellen.

Budapesten is áldatlan állapotok vannak: Karácsony Gergely főpolgármester is szóvá tette, hogy az állami kukaholding sok pénzzel tartozik a munkát ténylegesen elvégző Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...