Hirdetés
Egyre több az ökoiskola hazánkban
2019. október 24. csütörtök, 08:00

okoiskolaEgyre több iskola csatlakozik az ökoiskolákhoz és vállalja a környezettudatos szemléletet pedagógiájában és működésében. 2019. október 18-án Budapesten 241 köznevelési intézmény vezetője vehette át az Ökoiskola, illetve az Örökös Ökoiskola címet, ezzel pedig már 1040-re nőtt a magyar ökoiskolák száma.

A hazai Ökoiskola cím odaítélésnek célja azon intézmények elismerése, amelyek átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként foglalkoznak a környezettudatossággal, a fenntarthatóságra való neveléssel, a környezeti és egészségneveléssel, valamint a globális felelősségvállalásra való neveléssel. Az ökoiskolák tevékenységükben és működésükben is figyelembe veszik a fenntarthatósági értékek fontosságát, ezáltal gondoskodnak arról, hogy tanulóik a környezetünk megóvása iránt elkötelezett felnőttekké váljanak.

Az ünnepélyes átadón az Ökoiskola címet Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól 49 olyan iskola igazgatója vagy megjelent képviselője vehette át, akik idén elsőként pályáztak sikeresen. Az Ökoiskola címet 140 intézmény nyerte el második alkalommal. Az Örökös Ökoiskola címet László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkártól vehette át az az 52 intézmény, amelyek már legalább 6 éve folyamatosan és minden szinten kiemelt figyelmet szentelnek a fenntarthatóság ügyének: kiemelkedő munkájukkal, sokszínű és egyéni ökoiskolai tevékenységükkel példát mutatnak az Ökoiskola Hálózatba újonnan belépő tagoknak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Agrárminisztérium szakmai támogatásával a jövő tanévi pályázatot már idén közzé teszi a hosszabb felkészülési idő biztosítása érdekében, és a teljes folyamatot papírmentesen, online bonyolítja le, erősítve ezzel is a célkitűzésben megfogalmazott elvárásokat.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...