Hirdetés
Nagyon népszerű a szép-kártya: idén rekordot döntöttek a költések
2019. október 08. kedd, 08:30

szep1Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók adatai alapján.

szep1Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók adatai alapján.

Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben, közölte az OTP. A kártyabirtokosok augusztus végéig 130 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A nyári időszakban a költések összege közel duplájára emelkedett.

A szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető a statisztikák szerint.

Az MKB Bank azt közölte, hogy az év első nyolc hónapjában az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatások összege és a kártyahasználat is jelentősen nőtt. Ebben az időszakban az MKB Bankkal szerződést kötő több mint 200 ezer ügyfél kártyájára a tavalyi év azonos időszakához képest 74 százalékkal több munkáltatói juttatás érkezett, melynek összege megközelíti a 20 milliárd forintot. Az augusztus végéig bonyolított tranzakciók száma elérte a 4 millió darabot, a költések összege pedig közel 15 milliárd forintot tett ki.

Az MKB SZÉP-kártya költések felhasználási cél szerinti összetétele a korábbi évekkel azonos módon alakult: a kártyafelhasználók 69 százaléka a vendéglátás, 21 százaléka a szállás, és 10 százaléka a szabadidő alszámláról indított tranzakciót. Az MKB Bank az év hátralévő részében további növekedést vár az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatásokban és a kártyás költésekben is.

A K&H-nál a 2018-as adatokhoz viszonyítva több mint másfélszeresére nőtt a SZÉP-kártyás vásárlások összege, amely 2019 augusztus végén elérte a 10 milliárd forintot. Idén nyáron a K&H SZÉP-kártyával több mint 1,3 milliárd forintot költöttek el a hazai szálláshelyeken, a bank által kibocsátott SZÉP-kártyákat közel 26 ezer elfogadóhelyen használhatják a kártyabirtokosok. A költések 2019 júliusában és augusztusában is rekordot döntöttek. Továbbá a kártyabirtokosok még soha nem költöttek ilyen magas összegben a szállás alszámláról, ami a teljes augusztusi költés 27 százalékát tette ki. A legnépszerűbb alszámla továbbra is a vendéglátás maradt, azonban arányaiban a költések eltolódtak a szállás alszámla irányába.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...