Hirdetés
Újabb öt megyére terjesztik ki a munkaerőpiaci reformprogramot
2019. október 04. péntek, 08:30

mo111Újabb öt megyében indul el a munkaerőpiaci reformprogram, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek.

A pénzügyminiszter elmondta: a program a tavalyi indítása óta csaknem 40 ezer ember munkához jutását segítette, ami több mint a duplája a bevezetését megelőzően mérteknek.

A tárcavezető hangsúlyozta, a szeptember végi kiterjesztéssel újabb öt megyében - Fejérben, Tolnában, Bács-Kiskunban, Komárom-Esztergomban és Pest megyében - kezdődik meg a munkaerő-közvetítést javító program.

A vállalati kapcsolattartás erősítésével, a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedésének támogatásával tovább csökkenthető a munkanélküliség – jelentette ki Varga Mihály. Ezt mutatja, hogy a programban érintett megyékben a tartósan álláskeresők száma mellett a munkanélküliségben eltöltött idő is csökkent – tette hozzá.

A pénzügyminiszter ismertette, kilenc év alatt kevesebb, mint a harmadára csökkent a munkanélküliek száma Magyarországon, amit már egy éve eredményesen támogat a munkaerőpiaci reformprogram.

„A munkanélküliség további csökkentése érdekében az elkövetkezendő időszakban a program képzési oldalát is be kívánjuk vezetni és a helyi munkaerőigényekhez igazítani. Ezzel célzottan támogatjuk a vállalkozásokat, hogy megfelelően képzett munkaerőt biztosítsunk számukra a rendelkezésre álló közfoglalkoztatottak és álláskeresők köréből” – fogalmazott Varga Mihály.

A cél az, hogy minden embernek legyen munkája Magyarországon, aki képes és akar dolgozni. A programnak köszönhetően három százalék alá csökkenhet a munkanélküliség szintje, amivel megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság – tette hozzá a tárcavezető.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...