Hirdetés
Bemutatták a Nemzeti Mintaterv Katalógust
2019. szeptember 17. kedd, 06:00

tuzson bence02A kormány egyik legfontosabb feladata a magyar családok támogatása – hangsúlyozta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a Nemzeti Mintaterv Katalógust.

A kiadvány, amely a magyar építészeti hagyományokra épülő, részletes költségelemzéssel ellátott családi házak 3 dimenziós vázlatterveit tartalmazza, nagy segítséget nyújthat az otthonteremtés előtt állóknak. Tuzson Bence tájékoztatása szerint a katalógusba a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. által kiírt ötletpályázatra érkezett nyertes pályázatok kerülnek bele, így az építkezést tervező családok 72 pályázó 93 vázlat tervével ismerkedhetnek meg.

Az ötletpályázatra 149 pályázó, 273 pályaművet küldött be, ezek közül a bírálóbizottság választotta ki azt a 93-at, amelyet a nagyközönség is megismerhet. A hétfői rendezvényen a nyertes pályamunkákat beküldők oklevelet vehettek át, ezen felül minden egyes támogatott vázlatterv után 500 ezer forint díjazásban részesültek. A helyszínen kiadott jelentés szerint ez a szemléletformáló tervgyűjtemény az építtető családok számára kiszámítható bekerülési- és üzemelési költségű családi házak mintaterveit tartalmazza.

Sík András, a Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatások igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az ötletpályázaton kockaházak átalakítása, kalákában – vállalkozó nélkül, a faluközösség összefogásával – megépíthető családi házak, illetve korszerű technológiával épülő családi házak – okosotthonok – kategóriába küldhették be vázlataikat a pályázók. A nyertes munkák közül 20 megoldás a kockaházak átalakítására, 29 a kalákában megépíthető családi házra, 44 pedig a harmadik kategóriára, az okosotthonok kialakítására vonatkozott.

A most elismert munkákból a Tudásközpont munkatársai készítik majd el a kiviteli terveket, részletes költségelemzést csatolnak hozzájuk, és lehetővé teszik, hogy az építkezés előtt álló család 3 dimenziós modell segítségével tekinthesse meg a terveket. Az így kialakított mintaterv katalógus várhatóan 2020 januárjától lesz elérhető.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2020-as mintaterv ötletpályázatban elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan dolgozik ma Magyarországon egy építész, milyen építészeti stílusjegyeket visel magán az általa tervezett épület az adott tájegységet tekintve, illetve hogyan felel meg alkotása a 21. század infrastrukturális kihívásainak a gépészet és a műszaki megoldások terén.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...