Hirdetés
Közúti és vasúti fejlesztések 2024-ig
2019. július 29. hétfő, 07:00

kozutNégy év alatt mintegy ötezermilliárd forintot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére. Stratégiai cél, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz.

A Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén mondta ezt az innovációs és technológiai miniszter Palkovics László. Arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások.

Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül. Az M3-as autópálya most átadott új csomópontjáról elmondta, hogy az közel ötmilliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő másfél kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát.

A miniszter hozzátette, hogy az új csomópontot használva kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre már a legközelebbi Forma-1 Magyar Nagydíj résztvevői, nézői is. Az autóversenyek az egész világon a legnagyobb figyelem mellett lebonyolított sportesemények körébe tartoznak, jelentős a turisztikai vonzerejük. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért az ágazat főbb szereplőivel együttműködve nemzeti autó-motorsport szakpolitikai stratégia megalkotását tervezi, melynek egyik célja, hogy a Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy szakági versenyek 21. századi színvonalú megrendezésére alkalmas létesítmény-együttes.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt ecsetelte, hogy a csomópont és a hozzá tartozó út segíti a gazdasági versenyképesség növekedését, valamint a térség lakóinak gyorsabb eljutását a fővárosba. Hozzátette: az Útprogram keretében el fogja érni a kormány, hogy 2022-re több mint 70 százalékkal bővüljön a gyorsforgalmi úthálózat hossza a 2010-es állapothoz képest.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...