Hirdetés
260 milliárd forintot költ az állam a turizmus fejlesztésére
2019. július 08. hétfő, 08:00

turizmA kormány a Széchenyi 2020 programban mintegy 480 projekt keretében több mint 260 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési időszakban, ebből a Balatonhoz csaknem 33 milliárd forint jut - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: A turizmus stratégiai ágazat, a cél pedig, hogy 2030-ig a magyar turizmus teljes hozzájárulás a GDP-hez a jelenlegi 10 százalék körüli értékről 16 százalékra nőjön.

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége - emlékeztetett. Schanda Tamás kifejtette, a Balaton körül 26 projekt megvalósulására ad lehetőséget a kifejezetten turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló keret.

Ennek köszönhetően egyebek közt korszerűsítik, felújítják, illetve bővítik a Balatoni Bringakört, kikötők fejlesztése valósul meg, túraútvonalak, szabadidőparkok, kilátók épülnek vagy újulnak meg, és fejlesztések történnek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén is.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány elkötelezett a szabadidősport támogatása mellett annak érdekében, hogy egészséges sportnemzetté váljunk. A Széchenyi 2020 program keretében közel negyven sportegyesület, klub, szövetség kap támogatást kifejezetten arra a célra, hogy a lakosság körében népszerűsítse a tömegsportokat. Ennek köszönhetően mintegy 400 ezer embert sikerül közelebb hozni a rendszeres testmozgáshoz, sportoláshoz - ismertette.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...