Hirdetés
Júliustól három részletben emelkedik az ápolók bére
2019. június 19. szerda, 08:00

apolHorváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Horváth Ildikó elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.
    
Közölte, a kormány 2016-2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.
    
Horváth Ildikó kitért arra, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.
    
Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsültsége, társadalmi elismertsége javuljon. Ezen a területen 2010 óta sokat tett a kormány, ennek a megbecsülésnek az egyik fontos eleme a béremelés.
    
Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb 20 százalékos, végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz. Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re - tette hozzá.
    
Példaként elmondta, egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.
    
Az államtitkár úgy vélte, hogy a béremelésekkel, valamint a munka- és életkörülmények javítását segítő intézkedésekkel sikerül az egészségügyben dolgozók megbecsültségét erősíteni.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...