Hirdetés
Új élményfürdő épül Cserkeszőlőn
2018. április 16. hétfő, 08:45

cserkeBaby World néven épül család- és gyermekbarát fürdőkomplexum szállodával Cserkeszőlőn. A mintegy ötezer négyzetméteres komplexum megvalósításához a helyi önkormányzat 600 millió forint saját forrást biztosít és 800 millió forint hitelt vesz fel.

Mintegy 1,4 milliárd forintból épül meg a Baby World nevű, család-és gyermekbarát fürdőkomplexum szállodával Cserkeszőlőn, az ötven új munkahelyet teremtő beruházás a tervek szerint 2019 végére készül el – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. Szokolai Lajos elmondta: a gyerekeknek szánt élményfürdő és az új szálláshelyek építéséhez a helyi önkormányzat 600 millió forint saját forrást biztosít és 800 millió forint hitelt vesz fel.

Az előzetes számítások szerint, ötven százalékos kihasználtság mellett a várható éves árbevétel áfa nélkül csaknem 790 millió forint lesz – tette hozzá.

A projekt célja, hogy a gyermekes családoknak az egészséges életmódhoz köthető pihenési, sportolási, szórakozási lehetőséget kínáljanak, bővítve ezzel a látogatóknak kínálható szolgáltatások körét, növelve a látogatottságot. Kiemelte: kínai- és gyermekgyógyászati szolgáltatás is elérhető lesz.

A mintegy ötezer négyzetméteres komplexum a napokban lebontott téli fürdő helyén, a jelenlegi mellett épül meg – mondta, hangsúlyozva: a termálfürdő többi része a munkálatok idején zavartalanul üzemel.

A beruházás során csaknem ezer négyzetméter új vízfelülettel és mintegy nyolcvan szobával bővül a kínálat – jegyezte meg a polgármester.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...