Hirdetés
A kormány teljesen átszabná a Balaton környékét
2018. április 16. hétfő, 07:30

balatonmA Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A Felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg – írja a napi.hu.

A pályázati kiírás kiemeli, hogy a koncepció készítése során a folyamatban lévő és a megvalósítani tervezett fejlesztéseket és azok hatását is figyelembe kell venni. Ezt követően példálózva felsorolja az ajánlatkérő, hogy mire gondol.

A vasúti fejlesztések között szerepel a Szabadbattyán-Tapolca-Keszthely vonal szűk keresztmetszetének a kiváltása, a vonal villamosítása és a központi forgalomirányítás kiépítése. Az első ütembe a Szabadbattyán-Balatonfüred közötti szakasz tartozik. A déli parton Lepsénytől Balatonszentgyörgyig a korszerűsítés nagyrészt elkészült, itt a kiegészítő munkákra kell koncentrálni. Javítani kell a Fonyód-Kaposvár vasútvonal állapotán. A listán szerepel a balatoni vasútállomások korszerűsítése is, a MÁV START pedig 9 motorvonatot vásárol.

A közúti fejlesztések körébe tartozik a Zalaegerszeget - Keszthelyen át - az M7-es autópályával összekötő R76-os jelű gyorsút megépítése.

A kerékpáros fejlesztések része a balatoni bringakör bezárása, a Budapest- Balaton kerékpárút megépítése és egy kerékpáros kölcsönző rendszer létrehozása.

A légi közlekedés kapcsán feladat a Hévíz-Balaton Airport légijárat-forgalmának növelése és a kapcsolódó Sármellék-Zalavári iparterületek fejlesztése.

A vízi közlekedés fejlesztésébe tartozik a sokat emlegetett Badacsony és Fonyód közötti kompjárat megvalósítása, valamint a BAHART Zrt. kikötőfejlesztései.

Ajánlatot az tehet, akinek az utolsó három lezárt üzleti évben közlekedésfejlesztési stratégia és/vagy koncepció készítéséből legalább nettó 200 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási határideje május 16. Az értékelésnél az ár és a minőség 50-50 súlyszámmal szerepel. A fejlesztés kapcsán viszont egyelőre nem szerepel semmilyen becsült költségkeret sem.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...