Hirdetés
Hírek - Magazin
Harc lehet a budapesti utakért
2012. Május 18. Péntek, 08:30

dugo_kA Népszabadság szerint új „háború" küszöbén áll Budapest: a tavaly elfogadott önkormányzati törvény nyomán az idén újra kell osztani közútjait, amelyeknek most a negyede van a fővárosi önkormányzat kezelésében, ám a kerületi önkormányzatok - a dugódíj reményében - változtatnának ezen.

 
Esztergom: bojkottál a Fidesz
2012. Május 17. Csütörtök, 10:00

eszterg111_kA keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni - közölte a frakció vezetője az MTI-vel. A történtekről a Népszabadság számol be.

 
Atkári: hiányzott a politikai bátorság Demszkyből és Tarlósból is
2012. Május 17. Csütörtök, 09:00

atkari_kAtkári szerint sem a Demszky-, sem a Tarlós-korszakban nem sikerült érvényesíteni a fővárosnak az érdekeit a kormánnyal szemben.

 
Robbant a főtéri botrány
2012. Május 16. Szerda, 09:00

keszthely_kA keszthelyi főtér kétmilliárdos felújítása miatt vizsgálódik a az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala, a vizsgálat keretében szálltak ki az ellenőrök a tér felújítását végző Közgéphez is – írja a Népszabadság.

 
Döntött Balaton és Pitvaros
2012. Május 15. Kedd, 10:00

mo10_kKét helyütt tartottak polgármesterválasztást a hét végén: újraválasztották vasárnap a Csongrád megyei Pitvaros polgármesterét, Radó Tibort, annak ellenére, hogy a település képviselői korábban bejelentették: a továbbiakban nem akarnak vele dolgozni. A függetlenként induló Udzeliné Murányi Enikő nyerte meg az időközi polgármester-választást a Heves megyei Balatonon – írja a Magyar Nemzet.

 
Hamarabb jön a fizetés, villámgyorsan utalunk júliustól
2012. Május 15. Kedd, 09:00

utal_kA Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a hazai pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztése valósul meg idén júliustól, hiszen egy munkanappal rövidebb lesz a belföldi forint átutalás teljesítési ideje. A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hazai bankok képesek lesznek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a jelenlegi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. A Pénzcentrum.hu bemutatta az új rendszer működésének legfontosabb elemeit.

 
ETK Önkormányzati Klub: Országos szakmai konferencia a közszféra ellenőrzési szakemberei részére - A belső kontrollok az új szabályozási környezetben
2012. Május 15. Kedd, 08:30

konfA hatékony közigazgatás nem képzelhető el a megfelelően működő belső kontroll rendszer nélkül. Ennek kialakítása a szervezetek vezetőinek felelőssége, amelyet folyamatosan változó jogszabályi környezetben, új módszertanok mellett kell megvalósítani. Komoly kihívás, úgy érezzük, a szakma még nincs mindenhol megfelelően felkészülve a feladatok magas szintű ellátására. Konferenciánkkal mind a vezetők, mind a belső ellenőrök, könyvvizsgálók számára szeretnénk segítséget nyújtani a gyakorlati munkát segítő előadásokkal, konzultációkkal.

 
A jövő közigazgatása épül Tatabányán
2012. Május 15. Kedd, 07:00

tatabanya_omegaplaza01Szimbolikus nap ez a közigazgatási reform életében – fogalmazott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a tatabányai Omega Pláza avatásán, amely 2013-tól Integrált Közigazgatási Központként működhet.

 
Benyújtotta az NGM az új adótörvényeket
2012. Május 14. Hétfő, 09:00

ado66_kA Széll Kálmán Terv 2.0-ban bejelentett új intézkedéseknek megfelelően az Országgyűlés honlapján olvasható a tranzakciós illetékről, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslat írja az MTI.

 
A szolgálati autó bajjal jár
2012. Május 14. Hétfő, 07:00

auto01A polgármester által használt hivatali autó menetleveleinek eltűnése miatt a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalban. A Miskolci Városi Ügyészség pedig vádat emelt Szikszó város polgármestere ellen, ennek ugyancsak a szolgálati autó használata áll a hátterében.

 
A nyári szabadidős programokra is felhasználható az idei IPR-támogatás
2012. Május 11. Péntek, 08:30

szabi_kMájus 31-ig igényelhetik az önkormányzatok az idei Integrációs Pedagógia Rendszer (IPR) által nyújtott anyagi támogatást, amely keretében 2012-ben összesen 6,83 milliárd forint fordítható a hátrányos helyzetű gyerekek számára indított programok fenntartására, valamint az ezekben a projektekben részt vevő pedagógusok díjazására. 96 ezer gyereket és 15 ezer pedagógust érint a támogatás.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

1. oldal / 40

Hírek hozzászólásai

  • Ez egy picit furcsa hogy mostanában ahol választások vannak mindig a f... Tovább...
  • Remek példa, a nemzetközi vonalakon is kormányunknak ajánlott, az inte... Tovább...
  • Bizony, nem erről volt szó. Nemcsak adótémában, hanem másban sem. Tovább...
  • Mindig csak új adók, növekvő adminisztáció! Nem erről volt szó. Tovább...
  • Valószínűleg nem érti a kormány ezt a foglalkoztatási formát. Nem vicc... Tovább...
  • Teljesen jó kezdeményezés. Elképesztő,hogy bedeszkázott kirakatok rond... Tovább...
  • Kedves Adófizető! Hamarosan megnyugodhatnak . Az irány az, hogy közel ... Tovább...
  • Érthetetlen a lassúság. Kiírások halasztódnak, módosulnak, lassú az el... Tovább...
  • Ez a cikk nagyon jól tükrözi a mai magyar önkormányzatisá got: Mohácso... Tovább...
  • Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! Tovább...
  • Nekünk adófizetőknek pedig pénzkidobás a pedagógusok nyári fizetése, ... Tovább...
  • Ha már mindenki ugyanúgy adózik, arányosan, akkor jogosnak tűnik, hogy... Tovább...
  • A Kormány bukása előbb-utóbb bekövetkezik. Csak az a kérdés, hogy add... Tovább...
  • Mindenki szeret csemegézni. Leszedjük, amit elérünk, a felső ágakon me... Tovább...
  • Továbbá másik csavar is van: vagy 3%-os évenkénti kamattámogatás, vag... Tovább...
Hirdetés