Hirdetés
ETK Önkormányzati Klub: Országos szakmai konferencia a közszféra ellenőrzési szakemberei részére - A belső kontrollok az új szabályozási környezetben PDF Nyomtatás E-mail
2012. május 15. kedd, 08:30


 

2012. május 31. csütörtök, 09.30 – 15.00 óra


A hatékony közigazgatás nem képzelhető el a megfelelően működő belső kontroll rendszer nélkül. Ennek kialakítása a szervezetek vezetőinek felelőssége, amelyet folyamatosan változó jogszabályi környezetben, új módszertanok mellett kell megvalósítani. Komoly kihívás, úgy érezzük, a szakma még nincs mindenhol megfelelően felkészülve a feladatok magas szintű ellátására. Konferenciánkkal mind a vezetők, mind a belső ellenőrök, könyvvizsgálók számára szeretnénk segítséget nyújtani a gyakorlati munkát segítő előadásokkal, konzultációkkal.

 

Témánk  a belső kontrollok gyakorlatban, a változó jogszabályok, célkitűzések és módszertanok figyelembe vételével. A programot úgy állítottuk össze, hogy az előadások konkrét segítséget nyújtsanak a feladatok elvégzéséhez, újszerű módon, a megvalósításra koncentrálva. Elsősorban az önkormányzati szakemberek munkájához szükséges információkra koncentrálunk, de a központi közigazgatás valamennyi résztvevője hasznosíthatja az itt megszerzett tudást. Május 31-én a Best Western Hotelben szervezett konferenciánkon áttekintjük a belső kontroll rendszerrel kapcsolatos új elvárásokat, és több, a hasonló rendezvényeken csak elvétve előforduló, de rendkívül fontos, nélkülözhetetlen ismeretet nyújtó témakört is.

 

Németh Edit az NGM főosztályvezetője, a jogszabályváltozásokból adódó feladatokat foglalja össze, a kontroll rendszer felépítésének, működtetésének területén. Gyüre Lajosné számvevő osztályvezető-főtanácsos, Állami Számvevőszék képviseletében a belső kontrollok és a gazdálkodás összefüggéseiről tart előadást.

 

A szünet után tájékoztatást adunk az önkormányzati törvény változásáról, az új működési rendszer ma ismert elemeinek körbejárásával, a járási rendszerről rendelkezésre álló információk összefoglalásával. Vendégünk Schmidt Jenő a TÖOSZ elnöke.

 

Ezt követően Janza Péter az állami – önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervek ellenőrzéséről, Saly Ferenc pedig a szabályzatkészítés, aktualizálás, valamint a folyamatleírások kérdéseiről tart előadást, egy konkrét példán keresztül bemutatva a tennivalókat.

 

Várjuk jelentkezésüket a Belső Ellenőrök Magyarországi Szervezete és az ETK Önkormányzati Klub közös konferenciájára.

 

Miskolczi Tamás

 

Részletes program

Jelentkezési lap

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...