Hirdetés
Öt Tolna megyei községben hasznosítanak alternatív energiát PDF Nyomtatás E-mail
2012. Február 15. Szerda, 10:00
napelemÖt Tolna megyei községben építenek ki az év első felében napenergiát, illetve földhőt hasznosító berendezéseket összesen mintegy háromszáz millió forintos beruházással.

 

Az alternatív energiát közintézmények áram- és melegvíz-ellátására, fűtésére használják fel, a zöldberuházásokra 85 százalékos európai uniós támogatást nyertek el az önkormányzatok.

Decsen, Bátán, Hőgyészen és Várdombon 30-80 millió forintos ráfordítással napelemeket, illetve napkollektorokat helyeznek el az óvoda- és iskolaépületeken, valamint a polgármesteri hivatalokon, Szakályban mintegy 80 millió forintos beruházással az iskolaépületek szigetelését végzik el, és hőszivattyúkkal váltják fel a gáz- és vegyes tüzelésű kazánokat. 

A települések vezetőinek becslése szerint az önkormányzati hozzájárulás a napelemes beruházások esetében 3-5 év alatt, a hőszivattyús beruházásnál 10 éven belül térül meg.

Báta polgármestere, Huszárné Lukács Rozália arról számolt be az MTI-nek, hogy a napelemek és kollektorok alkalmazásával mintegy 60 százalékos költségmegtakarítás várható az intézmények áramfogyasztásában.

Botta György, Hőgyész polgármestere elmondta, hogy összesen 213 négyzetméternyi felületen terveznek napelemeket, amelyek összteljesítménye 34,25 kilowatt, további húsz négyzetméteren pedig használati meleg vizet biztosító napkollektorokat helyeznek el. A 2900 fős településen úgy számolnak, hogy az önkormányzati intézmények évi 58 ezer kilowattórás áramfogyasztásának több mint felét állítják majd elő napenergiából, ez az éves, 3,8 millió forintos áramköltségből 2,3 millió forintos megtakarítást jelent.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hírek hozzászólásai

  • Ez egy picit furcsa hogy mostanában ahol választások vannak mindig a f... Tovább...
  • Remek példa, a nemzetközi vonalakon is kormányunknak ajánlott, az inte... Tovább...
  • Bizony, nem erről volt szó. Nemcsak adótémában, hanem másban sem. Tovább...
  • Mindig csak új adók, növekvő adminisztáció! Nem erről volt szó. Tovább...
  • Valószínűleg nem érti a kormány ezt a foglalkoztatási formát. Nem vicc... Tovább...
  • Teljesen jó kezdeményezés. Elképesztő,hogy bedeszkázott kirakatok rond... Tovább...
  • Kedves Adófizető! Hamarosan megnyugodhatnak . Az irány az, hogy közel ... Tovább...
  • Érthetetlen a lassúság. Kiírások halasztódnak, módosulnak, lassú az el... Tovább...
  • Ez a cikk nagyon jól tükrözi a mai magyar önkormányzatisá got: Mohácso... Tovább...
  • Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! Tovább...
  • Nekünk adófizetőknek pedig pénzkidobás a pedagógusok nyári fizetése, ... Tovább...
  • Ha már mindenki ugyanúgy adózik, arányosan, akkor jogosnak tűnik, hogy... Tovább...
  • A Kormány bukása előbb-utóbb bekövetkezik. Csak az a kérdés, hogy add... Tovább...
  • Mindenki szeret csemegézni. Leszedjük, amit elérünk, a felső ágakon me... Tovább...
  • Továbbá másik csavar is van: vagy 3%-os évenkénti kamattámogatás, vag... Tovább...
Hirdetés