Hirdetés
Több száz hódmezővásárhelyi közalkalmazott hagyta ott az Erste Bankot PDF Nyomtatás E-mail
2012. január 30. hétfő, 10:00

 

erstebTöbb száz hódmezővásárhelyi közalkalmazott és köztisztviselő szüntette meg az Erste Bankban vezetett bankszámlájátértesült az Index több, egymástól független forrásból. A tömeges számlazárások december második felében kezdődtek. A hírportált többen is arról tájékoztatták, hogy a polgármesteri hivatalból érkeztek akérésekésajánlásokminden önkormányzattól függő városi alkalmazotthoz. Hivatali és kórházi dolgozókat, tanárokat és a közműcégek munkatársait is arra kérték állítólag, hogy szakítsanak az Erstével.

A számlazárásokkal kapcsolatos írásban feltett kérdésekre Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője úgy reagált: „Hódmezővásárhely számlavezetője az Erste Bank. Annak idején, amikor az Erste lett a számlavezetőnk, a munkavállalók részére megadtuk azt a tájékoztatást, hogy a számlavezető bankunknál lévők részére a bér az utalás napján jóváírásra kerül. Ekkor sokan nyitottak egy olyan számlát, amelyet arra használtak, hogy a bérük mielőbb rendelkezésükre álljon. Az Önkormányzat érdekkörében közel 2300 munkavállaló van, közülük mintegy 1200 fő részére utaltunk eddig a számlavezető bankunkon belül. Decemberben azonban megállapodást kötött az önkormányzat a Magyar Államkincstárral, hogy a béreket az idei évtől az önkormányzat normatívájából a Kincstár közvetlenül utalja a dolgozóknak, amely így - függetlenül attól, hogy milyen pénzintézetnél vezet számlát a munkavállaló - minden hónap harmadikáig megérkezik” – közölte.

Korsós Ágnes szerint „ezt követően indult el az a folyamat, amelynek eredményeként sokan bejelentették másik pénzintézetnél meglévő számlaszámukat a bérük arra utalása érdekében, ugyanakkor elindították az Erste Bankban vezetett számlájuk megszüntetését.

Hozzátette: „Nem tudok arról, hogy bárkinek kötelező lenne a számláját megszüntetni, valószínűleg azok élnek ezzel most, akik elégedetlenek voltak a számlavezetéssel, vagy több számlájuk lévén, megszűnt az az előny, amit az jelentett, hogy az önkormányzat számlavezetőjénél vezették számlájukat".

A Magyar Államkincstártól azonban az Index azt a tájékoztatást kapta, hogy az utalások rendje nem változott meg. „Az önkormányzatok saját bevételeikből és az állami hozzájárulásokból saját maguk intézkednek az önkormányzat és fenntartásuk alá tartozó intézmények bérkifizetéséről a számlavezető hitelintézetek irányában” – közölte a kincstár.

Ráadásul a bankközi elszámolási rendszer felgyorsításának köszönhetően hamarosan az utalások mindenkinek napon belül érkeznek majd, a számlavezető bankjától függetlenül. Az átutalási idő júliustól rövidül le, onnantól kezdve teljesen mindegy lesz, hogy a munkaadó és a munkavállalók hol vezetik a számlájukat.

Havránek Ferenc, a hódmezővásárhelyi közgyűlés egyik ellenzéki tagja szerint a helyzet nem pont olyan, amilyennek az önkormányzat lefesti. Hozzá több városi intézményből is az jutott el, hogy a vezetők szóban felszólítják a munkatársakat az Erste elhagyására – írásos utasításról senki nem tud –, pontosabban „ajánlják nekik” ezt a lépést, azonban a politikus szerint több érintett nyomásgyakorlásról számolt be - olvasható a cikkben.

Egyes intézményekben állítólag olyan hírek terjedtek el, hogy az Erste megszűnik, kivonul az országból. Az Index egyik forrása szerint egyes városi intézményekben azoknak, akik nem akarnak számlavezető bankot váltani, meg kell indokolniuk ezt a döntést. Úgy tudni: intézményi szintű bankváltások korábban is előfordultak a városban, ezeket azonban előbb mindig a közgyűlés előtt tárgyalták, ami ebben az esetben elmaradt.

A hírportál cikke szerint három forrás is megerősítette, hogy az embereknek azt is megmondják, hol nyissanak új számlát: egy hódmezővásárhelyi fiókkal is rendelkező takarékszövetkezetet ajánljanak.

„Arról nincs információm, hogy meghatározott pénzintézethez kellene átvinni a számlájukat dolgozóinknak. Arról tudok, hogy érkezett számlavezetési ajánlat pénzintézettől, amelyet, mint minden, dolgozóinkat érintő ajánlat esetében, megküldtem valamennyi intézményünknek" – fogalmazott válaszában a város címzetes főjegyzője.

Az eset kapcsán megkereste az Index az Erste-központot, de értesüléseiket nem kommentálták.

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester a város adósságának tetemes részét jelentő kötvényeken keletkezett árfolyamveszteség megosztására szólította fel decemberben hitelezőjét, az Erste Bankot. Lázár az erről szóló levelében ultimátumot adott a banknak: együttműködésük hiányában "az önkormányzat vezetői a magyar országgyűlés jogalkotási és a magyar kormány végrehajtási segítségét fogják kérni" az ilyen és ehhez hasonló banki magatartás felülvizsgálatára és megszüntetésére, emellett az európai illetékességű és hatáskörű szervekhez fordulnak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...