Hirdetés
A héten dönt a kormány a közszféra bérkompenzációjáról PDF Nyomtatás E-mail
2011. december 20. kedd, 09:30

fizetes_kAz e heti ülésén dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról − értesült a Napi Gazdaság. fizetesAz e heti ülésén dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról − értesült a Napi Gazdaság.

Ha nem is a versenyszférával megegyező módon, de a közszférában is várható, hogy az állam kompenzálja az adóváltozások hatását – mondta a lap érdeklődésére Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke az érintett érdekképviseletek erről szóló rendelettervezetéről.

A jövő évi büdzséből 60 milliárd forint felett lehet az az összeg, amit erre a célra kellene fordítani ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók nettó keresete jövőre is a 2011-es szinten maradjon. Pontos összeggel azonban a gyermekkedvezmények jellege, a havi illetményalapú elszámolás, illetve a közszolgálat, valamint az önkormányzati rendszer átalakítása miatt egyelőre nem lehet kalkulálni.

A munkavállalók reálkeresete azonban mindenképpen elmarad majd a tavalyitól, még ha a nettó összeg szinten is marad, mivel ebben a szférában már négy éve nem volt bérfejlesztés − közszféra átlagbéreinek reálértéke lényegében a rendszerváltáskori értéken áll − hangsúlyozta Varga.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...