Hirdetés
Erősödik Magyarország közigazgatása PDF Nyomtatás E-mail
2011. november 14. hétfő, 10:00

 

hivatalAkár 2012. július 1-től is létrejöhetnek a járási kormányhivatalok – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban tett látogatása után.

A Somogy Megyei Kormányhivatal, illetve a többi kormányhivatal látogatásának a célja a január 1-én elkezdett államigazgatási reform szemrevételezése – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: az idő során a reform karaktere is módosult, hiszen a megyei önkormányzat intézményeinek, azok feladatainak átvételéről is beszélünk.

Navracsics Tibor kiemelte: a Somogy Megyei Kormányhivatal működése jól jellemzi az egész közigazgatási reformot, hiszen a megyei közgyűlés, a kormányhivatal, a megyei jogú város önkormányzatai között kialakult együttműködés konstruktív. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a reform előrehaladtával mindenki erősödni fog - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: legfőképpen Magyarország közigazgatása azáltal, hogy az önkormányzatok a jövőben jobban tudnak fókuszálni a közösségi, helyi feladatokra, a megyeszékhely pedig ismét megyeszékhely lesz.

A magyar közigazgatási rendszer „profiltisztításával” az állami és önkormányzati feladatok különválnak egymástól – hangsúlyozta a miniszter.

Somogy Megye modell értékű lehet – fogalmazott Navracsics Tibor, hiszen: a megyei önkormányzat és a hivatal együttműködésének eredményeként a kormányhivatal egyetlen épületbe integrálta szakigazgatási szerveit.

A kormany.hu kérdésére a miniszterelnök-helyettes elmondta: a járási hivatalok akár 2012 júliusától is létrejöhetnek a feladatok differenciálódása végett. Ehhez elsősorban egy politikai döntésre van szükség, amely után nagyon intenzív munkának kell következnie. Ebből a szempontból a megyei kormányhivatalok eléggé felkészültek, de nekik is gyorsítaniuk kell az előkészületeiken. Nekünk pedig országos szinten, a jogszabályokon kell átvezetni a járási rendszert – válaszolta Navracsics Tibor.

(kormany.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #1 háááát, nem tudom... 2011-11-15 16:01
"legfőképpen Magyarország közigazgatása azáltal, hogy az önkormányzatok a jövőben jobban tudnak fókuszálni a közösségi, helyi feladatokra" - ja, mint pl. a kéményseprés...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...