Hirdetés
Nagy-Budapest 70 éve PDF Nyomtatás E-mail
2020. január 02. csütörtök, 08:00

budapest terkepHetven évvel ezelőtt, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, miután a fővároshoz csatoltak hét, addig önálló várost és tizenhat nagyközséget. Az előterjesztést, amely alapján a főváros a mai határai között létezik, Budapest Főváros Levéltárában őrzik.

A levéltárban őrzik Preisich Gábor építész Nagy-Budapest határai című előterjesztését. A becsatolandó településekre és a főváros új határának megállapítására vonatkozólag ezt a javaslatot fogadták el 1949. április 5-én, annyi különbséggel, hogy Preisich Békásmegyerből csak Csillaghegyet kívánta becsatolni. A környező településeket az Országgyűlés 1949. december 20-án megszavazott 1949. évi 26. törvénye alapján csatolták Budapesthez. Ekkor lett Budapest része Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Újpest, Békásmegyer, Cinkota, Soroksár, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákospalota. A főváros területe ezzel több mint kétszeresére, 207 négyzetkilométerről 525 négyzetkilométerre nőtt, „Kis-Budapest” 1 millió 58 ezres népességét pedig 531 ezerrel lakossal gyarapította a „második városegyesítés”.

A javaslat elkészítésénél több szempontot vettek figyelembe. Olyan településeket csatoltak Budapesthez, amelyeknél a lakosság összetétele, foglalkoztatottsági aránya, várható népesedése nagyjából azonos volt. Fontos szempont volt, hogy Nagy-Budapesten önálló jellegű, saját kulturális élettel rendelkező sejtek, városegységek alakuljanak ki. A korabeli elképzelések a sűrűn beépített belvárost a Városliget, a lóversenytér, a Kerepesi temető, a Népliget által alkotott zöld gyűrűvel választották volna el a kertvárosias külső kerületektől, és nem engedték volna nagy lakótelepek telepítését a városhatár közelébe.

Napjainkban is újra és újra felmerülő közhiedelem, hogy Nagy-Budapestet Rákosiék megalomániája miatt hozták létre olyan területek becsatolásával, amelyek arra még nem voltak érettek. Ez nem így volt, Preisich Gábor javaslatát két nagy szakmai munka alapozta meg. Nagy-Budapest kialakítására már az 1940-es évek elején készültek tervek a Magyary Zoltán által vezetett Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetben, valamint ezeket az elképzeléseket tartalmazta Nagy-Budapest 1948-ra elkészült, de Rákosiék által akkor elvetett általános rendezési terve is. A probléma nem a városhatár kiterjesztése volt, hanem a belső kerületeket és a becsatolt településeket teljesen uniformizáltan kezelő igazgatási konstrukció, illetve a pártállam által irányított utasításos tervgazdaság intézményi környezete.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...