Szabadstrand nyílhat a Római-parton Nyomtatás
2019. július 11. csütörtök, 08:00

romai11Puskás Péter, Óbuda alpolgármestere szerint akár már a következő strandidényben megnyílhat az önkormányzat kezelésében működő szabadstrand a Római-parton. Az engedélyezési eljárás már megkezdődött, és várhatóan májusban már biztonságos körülmények között fürdőzhetünk a Dunában.

Egy hete a Város és Folyó Egyesület által szervezett eseményen 1973 óta először strandolhattak a Dunában a fővárosiak. A szabadstrand ötlete is tőlük érkezett, amelyet felkarolt az óbudai önkormányzat. Az egyesület 2011-ben azzal a céllal alakult, hogy közelebb hozza a budapesti lakosokat a folyóparthoz. A kezdetben négyfős csapat mára 20 tagúra gyarapodott, és az évek során együttműködéseik révén csaknem százfős önkéntes csapat is segíti munkájukat – írja a Híradó.hu. Tömör Miklós projektvezető szerint nagy az igény, hogy legyen a Duna budapesti szakaszán egy ingyenes szabadstrand.

A projekt jelenleg az engedélyeztetéseknél tart, ezért csak a következő szezontól nyílhat meg a Rómain kiépített strand. Az óbudai önkormányzat képviselő-testülete a 2019-es költségvetésben 15 millió forintot különített el a szabadstrand kialakításának előkészületeire – mondta az alpolgármester. Az előkészületi munkákkal az önkormányzati tulajdonú Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Zrt.-t bízták meg.

A júniusi 21-i testületi ülésen elfogadták a városfejlesztő beszámolóját, és ebből kiderült, hogy reális cél a jövő évi működés elindítása – fogalmazott. Puskás szerint több engedély is kell a megnyitáshoz, a legfontosabb szempont azonban az, hogy a víz alkalmas legyen a fürdőzésre. Az önkormányzat megbízása alapján rendszeresen vesznek mintát a folyó több pontján, és a Duna római-parti szakaszán kiváló eredményeket kaptak. Az árvízi időszakban is fürdőzésre alkalmasnak minősítették a Dunát.

Az üzemeltetési terv elkészítésében többek között a katasztrófavédelemmel, a vízirendészettel és a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztályával zajlanak folyamatos egyeztetések. A nyitás előtti az érintett szervek bevonásával szemlét tartanak, és ha mindent rendben találnak, akkor engedélyezik a fürdőhely megnyitását a strandszezon kezdetén, májusban – ismertette. A jelenlegi tervek szerint a strand Csillaghegynél, A Hely nevű étteremtől 150-200 méterre délre helyezkedne el. Az előírások szerint a strandon biztosítani kell a fürdőzéshez elengedhetetlen szolgáltatásokat, a zuhanyozási lehetőséget, a mellékhelyiségeket. A városvezető elmondta: szóban megállapodtak a partszakasz mentén fekvő vendéglátóhellyel. A tervek szerint öltözőket, sportpályákat is kialakítanak a partszakaszon, de erről majd később születik döntés.

Ossza meg a bejegyzést