Hirdetés
Siófok lett újra a Marketing Fővárosa PDF Nyomtatás E-mail
2019. június 25. kedd, 08:00

varosmarkÖtödik alkalommal hirdették meg idén az Országos Városmarketing Díj pályázatot, melynek díjátadójára a MédiapiacON konferencián a – Magyar Marketing Szövetséggel (MMSZ) közös szervezésű „Smart City Smart Marketing” szekcióján került sor. Ezúttal 125 nevezés érkezett 28 várostól és egy megyei önkormányzattól. A pályázó szervezetek 6 kategóriában nevezhettek.

Idén – szemben az előző évvel, ahol a külső kommunikációs megoldások és tartalom kategória volt a legnépszerűbb – a rendezvény kategóriában érkezett a legtöbb nevezés, összesen 35 darab.

Az elismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerését. Idén 97 gyémántot adtak át.

 Az idei év fődíjasa, ismét Siófok városa lett, és így viselheti a Marketing Fővárosa 2019 kitüntető címet. A díjakat Piskóti István, a zsűri elnöke és Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke adta át Mezőfi Józsefnének, Siófok Idegenforgalmi és Rendészeti Bizottságának elnökének, illetve Stadler-Szentpéteri Ildikónak, a Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület vezetőjének. Siófok 18 nevezéséből 12 részesült elismerésben, azaz a legtöbb Városmarketing Gyémánt díjat nyerte el, így lett ez évben is a Marketing Fővárosa.

Városmarketing nagykövete különdíjat Eger városa kapta, a nagyszámú és hibátlan pályázataiért, mellyel bizonyította, hogy komplex marketingtevékenységet folytattak az elmúlt esztendőben.

A Marketingaktív megye 2019 különdíjat Somogy megye nyerte el.

Az idei évben – miként tavaly is – a Városmarketing Díj Gyémánt Ranglista 2015-2019 élén újra holtverseny alakult ki, hiszen Győr és Miskolc városa is huszonnyolc gyémánt díjjal állnak az összesített lista élén.

A TUTSZ, a Turizmus Fejlesztők és Tanácsadók Szövetségének különdíját, Holczerné Szentirmai Ágnes titkártól a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kapta Stílusos ART Piknik rendezvényéért.

Göbölyösné Mátrahegyi Anna, a pályázat zsűritagjaként a Médiapiac képviseletében adta át egy exkluzív megjelenést jelentő különdíjukat a Marketing Fővárosának.

Az MMSZ elkészítette a 2019-es Országos Városmarketing Térképet, amely bemutatja a marketingaktív megyéket és városokat. A térképből is jól látszik, hogy csupán két megyéből nem érkezett nevezés. Tizennyolc város egynél több pályázattal nyert „Városmarketing gyémántot”, míg tizenegy város egy pályázattal nyert.

 

Országos Városmarketing Térkép

Országos Városmarketing Térkép

A városok képviselői nemcsak a díjátadón, de a szekción is részt vehettek, ahol előadásokat hallhattak a városmarketing legújabb trendjeiről, az „okos város programok” marketingtámogatásáról, a digitális városmarketing eszközök alkalmazási technikáiról, valamint a turisztikai desztinációk életciklus elemzésének hasznáról, megoldásairól.

A pályázatról, további díjazottakról és a konferenciáról részletesebb információk avarosmarketingdij.hu honlapon tekinthetők meg.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...