Hirdetés
Kásler: javítani kell az emberek egészségi állapotán PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 10. péntek, 09:15

kaslermiklosA betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni - mondta Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak.

Az emberi erőforrások minisztere a lap szombati számában megjelent interjúban kifejtette, ki kell iktatni az életünkből azokat a tényezőket, amelyek betegséghez vezetnek: a kémiai, fizikai, biológiai károsító tényezőket, a rossz életmódbeli szokásokat, a helytelen táplálkozást.

Hozzátette, hogy ebben rendkívül fontos szerepe van a nevelésnek, a szemléletváltásnak. A program elsősorban a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A betegségek jelentős hányada megelőzhető az egészséges életmóddal, a helyes táplálkozással, a rendszeres testmozgással, ennek igényét már óvodás, kisiskolás korban ki kell alakítani a gyerekekben.

A miniszter az egészségügyi szűrőprogramokkal kapcsolatban fontosnak tartja a felvilágosítást, és hogy a szűrőprogramok könnyen elérhetőek legyenek. Hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz, hogy a rizikócsoport tagjai részt vegyenek ezeken a vizsgálatokon, de az embereknek maguknak is fel kell ismerniük, hogy mindez értük van, mert a betegségek korai felismerése és kezelése jelentősen javíthatja az életkilátásokat és megmentheti az életüket.

A miniszter a lapban szólt arról is, hogy a magyar népesség egészségi állapotát jelző mutatók uniós összehasonlításban még mindig kedvezőtlenek, azonban több egészségmutatóban sikerült pozitív irányú elmozdulást elérni az utóbbi időszakban. Példaként említette, hogy bár a születéskor várható élettartam közel öt évvel alacsonyabb nálunk, mint az Európai Unió átlaga, 2012-höz képest a magyar férfiak születéskor várható élettartama egy évvel, a nőké 11 hónappal nőtt, és ezzel párhuzamosan jelentősen hosszabbodott az egészségben eltöltött évek száma is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...